Szerző: BÓTA GÁBOR
2018.10.01.
Hegymegi Máté a Szkéné Színház előadásához az egyetemi hallgató Major Eriket választotta címszereplőnek. Tiszta, már-már naiv a tekintete, még vannak kisfiús vonásai. Láttunk már sokkal férfiasabb Woyzeckeket, de úgy talán még ütősebb a történet, hogy ezt az ártatlan "gyermeket" is elfajzottá lehet tenni kétségbeesésében. Lassan, módszeresen folyik ellene a lélektani hadviselés. Az isten háta mögötti laktanya urai, a Kapitány és a Doktor, bármit megtehetnek a szegény pára közlegénnyel. Ez itt a jognélküliség terepe. Terhes Sándor, aki Schilling Árpád Woyzeck verziójában, a W-munkáscirkuszban játszotta már a Kapitány szerepét, és Csoma Judit Doktorként, mesterei a rideg szárazsággal kiejtett, tőrdöfésszerű mondatoknak, a szemmel verő, csaknem gyilkos nézéseknek, a kiszámítottan robotjellegű, érzés nélküli mozdulatoknak, a lélekölő csendeknek.
Tulajdonképpen ez egy eléggé csendes előadás, szemben ifj. Vidnyánszky Attila tavasszal a Nemzetiben bemutatott bombasztikus verziójával, ami üvöltően hangos, villódznak benne a fények, Woyzeck gyilkossága előtt is sok benne az erőszak, a hatásvadász, ízléstelen média rávetül a valóságra és viszont, otrombán behatol a magánéletbe is. Itt inkább a csendek ölnek, az elhallgatások. A félelem, a megaláztatás halmozódik, Woyzeck pedig nem annyira üvölt fájdalmában, mint inkább tűr és tűr, visszafojt, hogy aztán a jámbornak látszó srácból, akiről sokáig azt hihetjük, hogy ki sem lehet hozni a béketűrésből, lávaszerűen, őserő módjára előtörjön a fékezhetetlen agresszió, a féltékenységgel vegyes, romboló indulat. Szakmai szempontból szép, egyébként riasztó az ív, amit a fiatal színész bejár. Figyelem a meghajlásnál, ő az aki szinte egyáltalán nem tud feloldódni a nagy sikerben, nem tud ripsz-ropsz visszaváltozni civillé, még hatása alatt van annak, amit játszott, ahogy én is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.