Szerző: gomboc r2r
2018.10.07.
Megbukott az új elektronikus jegyrendszere a BKK-nak, már az időpontját sem tudják, hogy mikor vezetnék be. Szerencsére. Rengeteg probléma volt vele, de a legnagyobb, hogy igazából nem nyúlt volna hozzá a jelenlegi rendszerhez, csak digitalizálta volna.
A RIGO
Működése szerint ennek a bevezetésre szánt új, elektronikus jegyrendszernek fel kellene ismernie a BKK által kibocsátott RIGO-kártyákat, az e-személyit, illetve a bankkártyákkal is meg kellene értetnie magát. Érthető okokból erre képtelen. Egyszerűen túl bonyolult egy olyan rendszert felállítani, ami ennyi különféle adathalmazból képes lenne dolgozni. De még ha sikerülne is valahogy működésre bírni a rendszert, egy-egy frissítés alkalmával pillanatok alatt be lehetne dönteni a rendszert. Éppen ezért a bevezetés is "csúszik" - ez újmagyarul annyit tesz, hogy próbálják minél tovább temetni a projektet, amíg a törlése már nem érdekel túl sok embert és nem lesz annyira nyilvános a bukás.
Őszintén szólva nem érdemes sajnálnunk, hogy ez végül nem kerül bevezetésre, ugyanis semmilyen reformot nem hozott volna a fővárosi közlekedésbe, pusztán a jelenleg is létező jegyrendszert ültette volna át digitális formába. Egyetlen különbsége a vonaljegy lecserélése, amely helyett egy időalapú jegyet vezetne be. Ez azt jelenti, hogy mondjuk egy 30 perces időintervallumon belül lenne érvényes a jegy. (Ha dugóba kerülünk, a jegyünkön az idő akkor is ketyeg. Ezzel kapcsolatban azt kommunikálták, hogy az ilyen helyzetek esetén a jegy érvényes maradna az érvényesítéstől megteendő távra. Ugye nem kell elmondanom, hogy programot írni erre lehetetlen, így egyedi elbírálással lehetne ezeket érvényesíteni, márpedig erre senkinek se akarata, se kerete nem lenne a főváros oldaláról.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.