Szerző: Rezeda
2018.10.01.
Éjfél óta októbert írunk, és ennek két következménye is van momentán. Egyre nagyobb az ősz, másrészt pedig, ha a szomszéd Józsival éjjel kettőkor kiálltunk volna a ház elé Orbánt szidni, elvihettek volna a zsandárok gyülekezés miatt. Az előző de facto adott az univerzum törvényei okán, a második folyomány azonban de jure létező emberi jelenség, csak Orbán birodalmában, és csupán éjfél óta. Ez azt is hozza magával, hogy az őszt még alaptörvénnyel sem lehet megállítani, ezzel szemben Orbán Viktor Mihályt egy egyenes kaszával ki lehet kergetni az életünkből. Ez a különbség.
Megjegyzendő azonban, hogy bár a kaszával történő hajkurászás egyszerűnek tűnik, megoldhatatlan feladatot jelent mégis, és szinte kilátástalant, többféle okok miatt. A magyar az nem olyan hajkurászós típus, még gyülekezni is alig akar, ha a sor végén nem osztanak cukorkát vagy zsák krumplit. Ha viszont igen, akkor a hóna alá csapja, s hazamegy a legény, a szónokok meg ott maradnak szégyenszemre a mikrofonjukkal. Másrészt ez a hatalom, amit NER-nek hívnak, a kilencedik évébe lépve meglehetősen monolit és sajátosan eszelős is lett, és egyik tulajdonsága sem független a leszedált emberektől, akik működtetik.
Freud bácsi értekezik arról a “Rossz közérzet a kultúrában” című esszéjében, hogy a boldogság üldözése közepette a legcélravezetőbb a világ átalakítása, magunk képére formálása. Ám a szakállas nagyon illetlen módon azt is mondta ugyanitt, hogy ugyanakkor a vallások a világ eszelős átalakítására törekszenek, miközben nem ismerik fel tevékenységük eszelős voltát. Ezzel máris itt csücsülünk keresztény kultúránk centrumában, azzal a megszorítással, hogy a Fidesz-KDNP jellemzésére a keresztény jelző is meglehetősen eufemisztikus, kultúráról pedig jobb nem is beszélni. Ilyen homokos, füves, vizes síkot találunk ennek helyén, elképesztő következményekkel.
Szerdán például ez a fideszmassza, amely hasmarsként folyik ki Orbán seggéből, végképp dedós idiótát csinál magából, amikor elfogad egy olyan javaslatot, hogy a kormány “ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarország elleni valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben”. – Eközben a Sargentini-afférra gondolnak természetszerűleg, és nem veszik észre, mennyire röhejesek, sőt, a hazát megmentő hős harcosoknak képzelik magukat. Teljesen degenerált az összes, mert pénzért nem lehet ennyire hülyének lenni, erre születni kell...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.