ŐSZIRÓZSA

MÉRCE
Szerző: KONOK PÉTER
2018.10.04.

Szóval kérem szépen, mi mégis csak úgy vagyunk vele, hogy kis ország vagyunk, nagy, randa történelemmel, itt ebben a huzatos átjáróházban, kelet és nyugat határán, ahogy szemlélni szeretjük magunkat, ebben a kis Köztes-Európában, hogy igen kevés forradalmunk volt, aztán mégis alig tudunk elszámolni velük, zavarba jövünk és toporgunk, mert hát ezek a forradalmak sosem voltak olyan tiszták és magasztosak, ahogy azt a tankönyvírók, a politikusi szöveggyártók, vagy éppen a snájdig ifiurak és cikornyás grófkisasszonyok azt elképzelik, nehéz, kérges markú forradalmak voltak ezek, kaszával-kapával, foszlott, súlyos katonaköpenyekben, tépett lódenkabátokban vonultak, csupa harag, ősi sérelmek és új sebek, meg csupa duhaj öröm, kirobbanó energia, kérem szépen, azért a forradalmak mégis csak az elnyomottak fesztiváljai, az utca ünnepei, nem afféle hazafias vasárnapi iskolák, a forradalmak savanyú szagúak, de érezni a frissen sült kenyér illatát is, amit az utcákon osztogatnak, az érett almák illatát, puskapor és benzin szagát, és hullaszagot is, mit van mit tenni, ilyenek ezek a forradalmak, nem árt, ha tudomásul vesszük.

Túl kevés jutott nekünk belőlük, ezekből a maszatos forradalmakból itt, a modern Magyarországon, ha a huszadik századot nézzük, akkor éppen csak kettő, vagy két és fél forradalom, mert hát 1918-ból nőtt ki 1919 is, talán a legfontosabb, de semmiképp nem az utcán kivívott forradalom, mikor a proletár tömegek falragaszokról értesültek, hogy a proletár tömegek átvették a hatalmat, mindenki menjen rendesen dolgozni, kérem, forradalom van, ne legyen semmi felfordulás!

De az 1918-as, az nem ilyen volt, ott volt felfordulás rendesen, ahogy egy bukott rendszer vesztett háborújának vert katonái hazaáramlottak, ellepték Budapestet, ahogy letépték a sapkarózsákat, előbb a közkatonák, majd a tisztek is, ki azért, mert rettegett, ki pedig azért, mert egy életre megcsömörlött a haza védelmétől és a dicsőségesnek nevezett háborúktól, túl sok volt a lapostetű, a leszakadó láb és beszakadó dobhártya, a gáztól foszlányokra szakadt tüdő, a megfagyott lótetem, túl sok bél és zsiger és éhség, kukacos hús, fagyos, tífuszos latrina, magányos őrségek ismeretlen havasokban, síkságokon, ahol az őrjítő éjszakában bármelyik bokor halált rejthetett, és túl kevés volt otthon az ennivaló, túl sok a munka, megírta az asszony, bár a levelekből kihúzott szinte mindent a cenzúra...

ITT OLVASHATÓ