2018. október 1., hétfő

NEM BIZTOS, AMI NEM BIZTOS

HVG ONLINE
Szerző: RÉVÉSZ SÁNDOR
2018.09.30. 


Brett Kavanaugh ellen szóló állítások sorát bizonyíték nélkül lehetett megtenni és lehet elvetni. Az a kérdés, együtt tudunk-e élni, és miként tudunk együtt élni a bizonyítékok hiányából következő bizonytalansággal. Ez sokkal súlyosabb kérdés, mint az, hogy vétkes-e X, hazudik-e Y.

"Ami bizonyíték nélkül állítható, az bizonyíték nélkül el is vethető." Ezt a mondatot osztotta meg egy kollégám a minap a Facebookon. Az idézet Christopher Hitchen írótól származik, aki sok furcsa, érdekes és ellentmondásos dolgot állított életében, de ezek tárgyunk szempontjából lényegtelenek. Ő többek között az Isten létezésére vonatkozó bizonyíték nélküli állítást vetette el bizonyíték nélkül. (Iszlamofób hívei csak addig örültek annak, hogy az iszlámot a fasizmushoz hasonlítja, amíg nem szembesültek azzal, hogy mindenféle istenhitet, zsidókét, keresztényekét, bárkiét totalitárius gondolkodásmódnak tart.)

Ami számunkra itt most érdekes, az az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságába jelölt Brett Kavanaugh ellen szóló állítások sora, amelyeket bizonyíték nélkül lehetett megtenni és lehet elvetni. Ezeket az állításokat nem támasztják alá és nem is cáfolják kétségbevonhatatlan bizonyítékok. Ilyen bizonyítékokat felmutatni a friss esetek nagy részében sem lehet, sok évvel ezelőtti ügyekben pláne nem. Az a kérdés, együtt tudunk-e élni, és miként tudunk együtt élni a bizonyítékok hiányából következő bizonytalansággal. Ez sokkal súlyosabb kérdés, mint az, hogy vétkes-e X, hazudik-e Y. És ez mégis sokkal kevesebbeket foglalkoztat. Talán azért, mert a bizonytalansággal szembenézni ezerszer nehezebb feladat az agynak is, a szívnek is, mint vétkességet vagy vétlenséget feltételezni szívünk szimpátiái és agyunk preferenciái szerint.

Mint tudjuk, a biztonságigény elemi erejű. És a biztonságigény egyenlő a bizonyosság igényével. Ahol a bizonyosság igénye kielégíthetetlen, ott a biztonságigény lázad. Például az ártatlanság vélelmének elve ellen. Ahol ez az elv érvényesül, ott bizonyosan sok bűnös és potenciális bűnismétlő marad büntetlen és járkál szabad lábon, mert a bűnösök bűnössége az esetek jelentős részében nem bizonyítható. Inkább ússza meg száz bűnös, mint hogy ártatlanul bűnhődjék egy is. Ez a maxima áll az ártatlanság vélelmének elve mögött. Amiből az következik, hogy a (meg sem vádolt) ártatlanok biztonságát a büntetlen bűnösök fenyegetik. És akkor az igazságérzetről valamint a bosszú-szükségletről még nem is beszéltünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.