Szerző: EÖRSI LÁSZLÓ
2018.10.19.
A rendszerváltás óta dúl a vita, kié 56. Pedig ezt korábban is tudták, és azóta is folyton bebizonyosodik, hogy senki és semmilyen társadalmi csoport nem sajátíthatja ki. A kivívott eredmények az akkori pártellenzék, egyes politikusok, egyetemisták, felkelők, munkástanácstagok és mások közös sikere. Az utóbbi években azonban a kirekesztő tendencia fokozódott. Olyannyira, hogy újjáéledt a Nagy Imrét lejárató kampány – a KGB és Grósz Károly nyomán. Pedig Nagy Imrét 1956 novemberétől már semmiképpen sem lehet szembefordítani a forradalom vívmányaiért küzdő tömegekkel. Az ÁVH feloszlatása, a demokratikus keretek megteremtése, a Varsói Szerződés felmondása, a semlegesség bejelentése után – kommunista múltja ellenére – a társadalom túlnyomó többsége mögé állt.
Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, mint hogy a november 4-én 5.20-kor elhangzott, sokszor idézett – egyébként nem kellően átgondolt – beszéde folytán („...ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van...”) szerte a fővárosban nagyon sokan ragadtak önként fegyvert, kockáztatva életüket.
Közülük többen annyira meg voltak győződve igazukról, hogy ezt később még a megtorló hatóságok előtt sem rejtették véka alá.
Angyal István építésvezető, a Tűzoltó utcai felkelők parancsnoka: „A Nagy Imre-felhívás alapján november 4-től 8-ig harcban álltunk a szovjet csapatokkal.”
Csizmadi Ferenc segédmunkás, az angyalföldi szabadságharcosok parancsnoka: „Én azért fogtam fegyvert, mert egyetértettem Nagy Imre felhívásával, és mint magyar embernek és katonaviselt személynek kötelességemnek tartottam, hogy harcoljak a szovjet csapatok ellen. Azt reméltem, hogy a szovjetek kivonulása után Magyarország független és demokratikus ország lesz, nem úgy, mint eddig, míg a Varsói Szerződéshez tartozott. A miniszterelnök felhívására én bármely Magyarországra törő idegen csapat ellen fegyvert fogtam volna.”
Ekrem Kemál Széna téri alparancsnok: „November 4-én [...] Nagy Imre kormánya felhívást intézett Budapest és az ország lakosságához. Minden magyar embert ellenállásra szólított fel. [...] Több tehergépkocsi felfegyverzett munkásokat szállítva jött. A Margit-híd irányából énekelve közeledtek a Farkasréthez. [...] A reggeli órákban a Maros utcaiaktól kb. 200 fegyveres jött, és szakaszokban elhelyezkedtek a Mártírok útján, a bérházak tetején. Délelőtt több száz civil jelentkezett beosztásra Budapest védelmére.”
Géczi József meós, Corvin közi felkelő: „Harcomat az orosz csapatok ellen akartam folytatni, mert csak így láttam biztosítva a magyar függetlenséget. Bíztam a Nagy Imre-kormányban, programjában, a munkástanácsok működésében.”
Horváth István hegesztő, csepeli felkelő: „A szovjetek ellen azért akartunk harcolni, mert Nagy Imre mondta, hogy megtámadták Magyarországot.”
Kolonics János vájár, Széna téri felkelő: „Hallottam Nagy Imre rádióbeszédét. [...] A nemzetőrök mondták, hogy folytatni kell a harcot.”
Pércsi Lajos őrnagy, a Schmidt-kastély védőinek parancsnoka: „...Több tiszt elvtárssal és katonával találkoztam, akik azt mondták, hogy Nagy Imre, az akkori miniszterelnök rádión bejelentette, hogy a szovjet csapatok megtámadták a várost, és felszólította a hadsereget ellenállásra. [Ezután] polgári ruhás személyek felszólítottak, hogy menjek velük, a szovjet csapatok megtámadták a fővárost, és a kormány parancsot adott a védekezésre. [...] Mikor katonai egységgé átszerveztem az ottlévőket, közöltem velük, hogy én leszek az egység parancsnoka, elfogadnak-e parancsnoknak. A jelenlevők igennel válaszoltak...”
Somogyi Tibor tizedes, csepeli felkelő: „Nagy Imre azt mondta, hogy a magyar csapatok a szovjetekkel harcban állnak, ebből azt a következtetést vontam le, hogy nekem mint katonának kötelességem harcolni.”
Somlyói Nagy Sándor, világháborús tiszt, újpesti felkelőparancsnok: „November 4-én reggel Nagy Imre felhívása a rádióban olyan hatással volt rám, hogy nem tudtam ellenállni annak, hogy ne jelentkezzem nemzetőri szolgálatra. [...] A Fésűsfonó Kultúrházban [...] meg kell jegyeznem, hogy olyan különös lelkes hangulat vett erőt mindenkin, Kossuth-dalokat énekeltek, és a lelkesedés engem is magával ragadott, úgy éreztem, nekem ott a helyem közöttük.”
Szivák István villanyhegesztő, Thököly úti felkelő: „Hallottam [...] Nagy Imre rádióbeszédét: az oroszok megtámadtak bennünket, és mindenki készüljön fel, fogjon fegyvert”.
Tóth Ilona szigorló orvos, az Önkéntes Mentőszolgálat tagja: „Elkövetkezett november 4-e. Hajnalban Nagy Imre segélykiáltása, »veszélyben a forradalom«...”
A fentieken kívül még többen tettek hasonló értelmű vallomásokat. Az említettek a kádári megtorlás áldozatául estek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.