Szerző: MÁRTON LÁSZLÓ
2018.10.28.
Az őszirózsás forradalom századik évfordulóján két történetet mondhatunk el. Az első a száz évvel ezelőtt történteké, a második a száz év alatt elmondottak története. Kende Péter emlékeztetett arra nemrég, hogy az eseményeknek „igaz” történetük nincs, az emlékezet, az értelmezés egymásra halmozott, egymással sokszor ellentétes eseménysorozatok elbeszéléséből áll. Kelet-Közép-Európában aki a jelenen uralkodik, a régmúltat - éppen úgy mint a közelmúltat - saját tulajdonának tekinti. Az istenadta nép annyit tudhat és csak azt, amit a hatalom a fülébe harsog. Az effajta hivatalos pecséttel és cégszerű aláírással ellátott történelemszemléletben a világ a jó és a gonosz, az országgyarapító és a hazaáruló párbajából áll.
A kommunista üdvtörténet a Tanácsköztársasággal kezdődött, de hallgatni kényszerült Kun Béláról, aki a GPU kivégzőkamrájában végezte. A bukás egyedüli felelősévé a burzsoáziát tették. A kései Kádár-rendszerben ledőltek a tabuk: Hajdu Tibor Károlyi életrajza, Litván György kutatásai Károlyiról és Jásziról árnyalták a képet, hogy aztán a rendszerváltás után megjelenhessenek a történteket európai környezetükbe, a személyeket valódi dimenzióikba helyező művek. De már erről is csak múltidőben beszélhetünk.
Újabban a hivatalos pecséttel ellátott igazságot immár a Veritas Történelemhamisító Intézet (© Karsai László) hirdeti. Az effajta történelemmel a szakmai becsületükre kényes történészek sem tudnak mit kezdeni. Én tudástöbblettel nem rendelkezvén, csak egyéni olvasatom megosztására vállalkozhatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.