Szerző: KOVÁCS KRISZTIÁN
2018.10.18.
„Ha a liberálisokkal áll össze, halott vagyok.” Angela Merkel-ről mondta ezt tavaly nyáron Emmanuel Macron, az akkor közeledő német parlamenti választásokkal, az új német kormánykoalíció lehetséges összetételével kapcsolatban.
A francia államfő Európa lendületbe hozását célzó ambiciózus tervei az európai politika alapvető adottságai folytán csak egy szoros német-francia együttműködésben valósulhatnak meg, ez pedig a német liberális párt kormányzati szerepe mellett valóban nehezen lett volna elképzelhető. A német kormánykoalíció végül a vártnál is nehezebben született meg, de a CDU/CSU koalíciós partnere ismét a Macron-tervet lelkesen üdvözlő SPD lett.
Joggal merül fel a kérdés, hogy ennek ellenére miért nem történt egyetlen látható mozdulat sem az elmúlt hónapokban az integráció mélyítését célzó célkitűzések megvitatása terén. Macron ráadásul fontos győztes csatákon van túl otthon, a Franciaországban bármely politikai ellenfélnél veszélyesebb szakszervezetek ellenében, Merkel pedig, akinek politikai halálhírét költötték, kétségkívül meggyengülve bár, de továbbra is az Unió legtekintélyesebb politikusa.
Az egy helyben állás oka a sűrű napirend: a tavaszi olasz választások, és általában az anti-establishment pártok erősödése kiköveteli a migrációs politika alapvető megújítását, ezzel kapcsolatban kialakult, majd elmúlt egy német kormányválság. Reagálni kellett a Trump-adminisztráció kereskedelmi háborús kihívásaira, éppen végső szakaszába ér a brexit. Mindeközben elkezdődik a jövőre az EP választások után felálló új Európai Bizottság megalakításához tartozó alkufolyamat – amelynek döntő szerepe lesz a 2021-2027-es költségvetési ciklus megtervezésében. Röviden: sürgősebb ügyek vitték el a figyelmet és az energiát.
2019 második feléig ebben aligha várható érdemi változás, azzal együtt, hogy Macron és Merkel egy irányba mutató, nyár végi nyilatkozatai szerint az unió dinamizálásának tervéről hónapokon belül megindul a részletekbe menő német-francia egyeztetés. Idén ősszel a migrációs politika átalakítására kell pontnak kerülnie, ami biztosan nem lesz könnyű menet: március végén élesedik a brexit, május végén lezajlanak az európai parlamenti választások, amelyekbe sok megfigyelő az integrációs folyamat leállásával, visszafordulásával kapcsolatos félelmeit látja bele – aligha megalapozottan. Az egytémás anti-establishment pártok várható térnyerése ugyanis erősíteni fogja a lépéskényszert is, kézzelfoghatóbbá teszi az integráció mélyítésének elodázhatatlanságát.
Azt, hogy a 2019 közepén felálló új Európai Bizottsággal a német kormánynak komoly tervei vannak, jól jelzi, hogy Merkel támogatásáról biztosítja az EP néppárti frakciójának jelenlegi vezetőjét, a német Manfred Weber-t. Az önmagában is érdekes, hogy Németország ilyen nyíltan felvállalja, hogy a Bizottság feletti befolyásának növelésére törekszik, egy olyan kritikus időszakban, amikor nem csak a következő hétéves költségvetési ciklus számairól, hanem annak szerkezetéről és elveiről is súlyos viták várhatók a tagállamok között, amely vitákat viszont technikai értelemben a Bizottságnak kell facilitálnia...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.