ENGEM AZTÁN NEM FOGNAK BEFOGNI - ÍGY NÉZ KI A BUDAPESTI HAJLÉKTALANVEGZATÚRA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BUJÁK ATTILA
2018.10.29.

A nyáron keresztülhajtott alaptörvény-módosítás szellemében múlt héten életbe léptek a hajléktalanságot szankcionáló büntetőjogi rendelkezések. Ha egy hajléktalant 90 napon belül háromszor tetten ér a rendőr, hogy életvitelszerűen közterületen él, szabálysértési eljárást indítanak ellene. A bíró közérdekű munkára ítélheti, s ha ezt nem hajlandó teljesíteni, ötven nap elzárással sújtható. Az elzárt személy büntetett előéletűvé válik. A rendelkezés kitér arra, hogy elzárás esetén a rendőrség vagy az önkormányzat köteles tárolni, megőrizni az elzárt személy ingóságait. A tárolhatatlan, egészségre veszélyes holmit viszont a hatóság elégetheti. Írásunk az első hét tapasztalatait összegzi.

Elkezdődött. Bár a Mérce elmérte a tervezett rendőri razzia idejét és erejét, a jelek azért érzékelhetők a városban.

– Nem bántottak, de ma már baszogattak

– foglalja össze belügyi tapasztalatait Szpéró (Béla), a borostás csőlakó a Moszkva (Széll Kálmán) téri melegedőben. A kis jótékonysági szuterén saroktól sarokig maga az unalom. Szpéró nagy irodalomfaló. Mindenolvasó Tandoritól Szilvási Lajosig. Kicsit méla, van könyv, amit zsinórban háromszor is átböngész, mire feltűnik, hogy ezt már olvasta. A főnöknek, Annamáriának jelentős gyűjteménye van selejtkönyvekből. Szpéró az előbb még aludt, az esti löket kissé megviselte. Az órára néz, indulnia kell, ebéddel várja a Krisna, délután sörösdobozgyűjtés, anyagleadás Óbudán. Félóra játék a plázában (tippmix), majd reggel nagymosás.

Október van, ahhoz még túl meleg, hogy a nappali melegedők dugig megteljenek. A kis asztalnál nagy a csönd. A műanyag csészéhez teáskanál nem jár (azokat nyilván elcsórnák), páran a mobiljukat böngészik. A mai reggelt külön feldobja az L. pékség nagylelkű adománya. A cég mindig segítőkész, így a szokásos zsíros kenyér mellé ezúttal sütemény is jár. Kérdéseinktől Szpéró elzárkózik, egy könyvbe temetkezik, a többiek tudomást sem vesznek „a sajtóról”. Meg is lepődünk, amikor megszólal egy némán maga elé meredő vendég.

– A véleményemet akarja hallani?

Elhallgat. Odakinn felrikolt egy mentőkocsi szirénája.

– Szóval az első kérdésem: hol vannak a beígért, meg nem épült éjjeli szállók? Olvasok ám újságot. Aztán váratlanul fordít egyet a beszélgetés menetén. – Hol vannak Magyarországon a bérek? A rendes munkabérek. Ehhez meg számolni tudok. És jártam Németországban is. Sehol nem alkalmaztak, amikor kiderült, hogy nincs bejelentett lakásom.

Kezdésnek erős egy kicsit, némileg meg is lep vele. A politika itt nem téma, pláne lázadó felhangokkal. Beszélgetőtársunk mellékletként életelveket csatol.

– Leszázalékoltak. Rendben. Nyugdíjam nem nagyon lesz. Rendben. Ami volt, azt is el akarták venni, mondván, miért dolgozom. Harmincöt voltam, amikor az utcát választottam. Az én döntésem volt. Rendben. Nem akartam anyukám nyakán élősködni. Most negyvenöt vagyok. Harc az élet. Van, aki elhagyja magát, én tíz éve kitartok. Hajkurászhatnak, bezárhatnak, de a holmimat akkor sem adom. Azt nem veheti el senki. Ezt garantálom.

A cucc – azaz a csomagelkobzás – volt az a téma, ami a melegedő népét felcukkolta. A törvény végrehajtási utasítása. Egy ideig tárolhatják is, de akkor ki kell fizetni a megőrzés költségeit. És ha úgy adódik (például fertőzésveszélyes), megsemmisíthetik. Hogy mi?

– Nyilván elégetik – mondta egy internetes lapnak némi tipródás után a hivatal illetékese.

– A holmi a legkisebb probléma – állítja Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője. – Miféle holmik vannak ott? Akit végképp legyengült állapotban, az utcáról visznek kezelésre, amikor zuhany alá állítják, a ruháját, cipőjét nem adják vissza. Ők sem kérik, hiszen használhatatlanok.

Iványi Gábor (Oltalom) viszont háborog.

– Elégetik? Olyan ez, mintha eltörölnének. Megsemmisítenének. Kiradíroznák a világból az arcod is. Te nem létezel. Nem vagyunk felelősek érted. Hát nem látod? Elégetjük a műanyag szatyrodat is.

Névtelen ismerősünk a konklúziót is levonja.

– Egy: nyilván rontjuk az utcaképet. Rendben. Kettő: nem néznek ránk jó szemmel. Rendben. Lakossági oldalról biztos igazuk van.

– Kérlek, ne mondd azt örökké, hogy rendben – fortyan fel padszomszédja, László. – Ennek ez a mániája. Tudod, mit? Egyáltalán semmi sincs rendben...

ITT OLVASHATÓ