DRAGOMÁN GYÖRGY: TÖBBÉ ENGEM SEMMILYEN RENDSZER NEM ZÁRHAT BE

168 ÓRA ONLINE
Szerző: SÁNDOR ZSUZSANNA
2018.10.21.

A 45 éves József Attila-díjas író jelenleg családjával együtt Berlinben tartózkodik. A napokban jelent meg új novelláskötete, a Rendszerújra, amely az elmúlt tizenöt év kisprózáiból válogat. Az írások egy része a jövőben játszódik, a technikai pokolban, a hatalom gépezetei a gondolatainkat is kontrollálják. E „szabadulástörténetek” arról is szólnak, miként tudjuk elnyomó, erőszakos rendszerekkel szemben is megvédeni a szabadságunkat. Beszélgettünk a hazai kultúrharcról, öncenzúráról, politikai kirekesztésről és arról is, ami jelenleg az Akadémiában és a Petőfi Irodalmi Múzeumban történik.

– Miért költözött ki családostul Berlinbe?

– A Wissenschaftskolleg zu Berlin meghívására vagyok itt. Ez Németország egyik legrangosabb tudományos intézete. Minden évben a világ minden tájáról meghívnak negyven vendégprofesszort és egy írót, hogy töltsenek el itt egy akadémiai évet. Idén én vagyok a kiválasztott író. Részt veszek az intézet programjaiban, dolgozom, tanulok.

– Úgy tudom, Berlinben fejezte be a most megjelenő második novelláskötetét.

– A Rendszerújra szövegei lényegében már készen voltak, amikor kijöttünk ide. Már csak össze kellett állítani, szerkeszteni a kötetet.

– Az írók többsége novellákkal kezdi a pályáját, s azután vállalkoznak regényírásra. Önnél ez fordítva történt. Három regény után jelentkezett novelláskötetekkel. Mi ennek az oka? A novellát másodlagos műfajnak tartja?

– Szó sincs róla, sőt. Novellákkal kezdtem én is, gimnazista voltam, amikor elküldtem ezeket néhány lapnak. Azt persze nem írtam meg, hány éves vagyok. Kedvesen válaszoltak, de nem közöltek. Ezen igazi kamaszmódra megsértődtem kicsit. Közben már írtam az első regényemet, A pusztítás könyvét, és az lett a mániám, hogy ez a könyv fog engem íróvá tenni. Amíg nem jelent meg, nem is akartam mást publikálni. A következő könyvem, A fehér király egyik fejezetét eredetileg novellának szántam, de aztán folytatódott, és láttam, hogy regény lesz belőle. A Máglyával is hasonló volt a helyzet, és nyolc évembe került, míg elkészültem vele. Persze nem lesz minden kis szövegből regény, bár én a novellákat is akkor érzem jónak, ha ott van mögöttük egy egész kötetnyi titok. Nehezen írok, minden kész novellámra jut kettő, amit nem tudok befejezni. Ez egy kemény, feszes műfaj. Mégis nagyon szeretem, mert nem kell évekre bezárkózni egy történettel: nincs felszabadítóbb érzés annál, mint amikor egy írás megszületik, és aztán készen is van. Ezért is szoktam párhuzamosan dolgozni kis és nagy prózákon, és sosem tudom előre, hogy miből mi lesz.

– A Rendszerújra kötetében több írás a jövőben játszódik, sci-fiként is olvashatók. Mi vonzza a tudományos-fantasztikus irodalomban?

– Tizenhárom éves koromban olvastam először sci-fit, és eldöntöttem, én is fogok ilyeneket írni. Mindig is foglalkoztatott a technika és az ember viszonya. Elég nagy technofetisiszta vagyok, sok kütyüm van, értek is hozzájuk. Én már akkor tanultam programozni, amikor még nem is voltak elérhető közelségben számítógépek. Papíron írtam programokat. Napjainkban egyre fontosabbá válik, mit tesz velünk a technika, s ez milyen morális kérdéseket vett fel. A mostani kötetembe bekerült a Döghecc című novella is. Ez úgy indult, hogy szerettem volna a bokszról írni. De hamar rájöttem, hogy az én hőseim nem mindennapi bokszolók, hanem szörnyekkel harcolnak, és ez már sci-fiként is olvasható. Ebből is egy kis szövegciklus lett. Eredetileg a Népszabadságban közöltem sorozatban, majd elküldtem a Galaktikának, és ők rögtön megjelentették egyben az egészet. Ezután Qubit.hu tudományos portál ajánlott nekem egy saját rovatot. Hetente közlök ott egy-egy novellát, ezekből tíz került be a Rendszerújrába...

ITT OLVASHATÓ