CSAK AZÉRT IS ÖRÜLJÜNK AZ ÉLETNEK!

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: SzEGy
2018.10.22.

Tudom, hogy már legutóbb és az előtt is erről beszéltem.

Igen, nagyon úgy néz ki, ezt a témát nem tudtam ügyesen elengedni, és persze az írásra görgetve az is jól látszik, hogy még mindig nem toltam arrébb a biciklit.

Miért nem hagyom már békén ezzel a népeket?

Miért nem rántom meg egyszerűen a vállamat, mint más, azzal, hogy kérem szépen, aki pedig nem akar örülni az életnek, az ne örüljön!

Búsongjon, panaszkodjon nyugodtan, morgolódjon, mérgelődjön, zsörtölődjön, ahogy csak a kedve tartja. Neki ma biztos másféle manó jutott, nem pont a vigyori[i], mint nekem.

Nem lenne fontos, hogy a lehetséges mértékű pozitív hozzáállás hasznáról győzködjek bárkit. Az sem, hogy szép szavakat osszak, hiszen másoknak is éppen úgy lehetősége van egy felütött könyvben, vagy a neten bolyongva, gyönyörű, vigasztaló, erőt adó sorokra akadni:

„Ha bölcsebb lennék, mint amilyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.”[ii]

Mit erősködök ezen a témán még mindig, miért ágálok?

Azt hiszem van néhány jó okom, erre a viselkedésre. Lehet, hogy önmagában egyik sem elég erősen magyarázó, de együtt biztosan, engem legalábbis eljuttattak idáig.

Talán azért sem tudom a vesztettnek ható ügyeknél sem befogni a számat, mert azokkal az emberekkel, akik a hosszú évek alatt a lelki panaszaikkal, életük és sorsuk össze-visszagubancolódott probléma-gombolyagjával megtaláltak, az együttműködésünk, a beszélgetéseink folyamán rendre felfedeztük együtt, hogy egy apró szemléleti elmozdulás is milyen nagy belső, majd továbbgyűrűzve külső változások elindítója lehet. Az első lépéshez kellő energia, a kezdő lökés viszont segítségként jöhet kívülről.

Ezekben a csendes folyású, néha nehezen bontakozó, máskor akadozó párbeszédekben az események, a gondok és a ballépések mintázatát vizsgálgatva, szinte mindig eljutunk oda, hogy hiba volt nem értékelni a természet ajándékait, hibás lépés elvágni magukat és elkülönülni a forrástól, nem használni fel a rendelkezésünkre álló erejét a feltöltődéshez. Hiba volt nem örülni az életnek...

ITT OLVASHATÓ