CENZURÁLIS VISZONYOK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: GYÁNI GÁBOR
2018.10.19.

Nem kétséges, újra működik hazánkban a cenzúra intézménye. Csak a legutóbbi időben is történt egy és más, ami ezt a vélekedést alátámasztja. A Századvég folyóirat ügye volt az, amely talán a legnyilvánvalóbb módon emlékeztetett arra a diktatúrákban megszokott gyakorlatra, hogy a megregulázni kívánt sajtóterméket bezúzzák, a főszerkesztőt és a szerkesztőséget pedig menesztik egy nem kívánatos közlemény miatt. Ugyanakkor egyre sokasodnak a cenzúra hazai jelenlétét példázó további esetek is. Nincs ugyan még központi cenzúrahivatal, de talán nincs is rá nagy szükség. A Kádár-érában meghonosodott cenzurális gyakorlat él(het) tovább, melynek lényege a rendszer decentralizáltsága. Nem hiányzott ugyan mögüle a központi akarat, a végrehajtás azonban rendszerint alsóbb szinteken történt, mondhatni, spontán és önkéntes alapon zajlott. A cenzorok első fokon azok a szerkesztők, fő- és felelős szerkesztők voltak, akik felelősséggel tartoztak a pártnak a pártpropaganda gépezetének működtetéséért. Ma szintén egy ehhez hasonló gyakorlat kezd nálunk meghonosodni, azzal a különbséggel, hogy nem mindenhol dolgoznak még pártos felelős szerkesztők. Ezért kellett a Fidesz agytrösztje által megjelentetett Századvégteljes szerkesztőségének felállnia. Ráadásul akad még országunkban független orgánum, ahol nem regulázható ily módon a sajtószabadság ügye. De ez csak idő kérdése.

A rendszer ugyanis épp abba az irányba tart, hogy a közvetlenül érintettekre hárítja át a cenzúra napi érvényesítését. Amikor a hatalom sarokba szorít egyes, korábban autonóm szervezeteket és intézményeket azzal, hogy közvetlenül magához vonja finanszírozásukat, majd szóba hozza belső átszervezésüket, sőt kilátásba helyezi esetleges megszüntetésüket is, közvetve eléri, hogy ők maguk kezdjék el a cenzúrát gyakorolni szűkebb köreikben. Pontosan ez történik most a Magyar Tudományos Akadémiával, a hatókörébe tartozó kutatások nyilvánosságával is. Az esetek jól ismertek a sajtóból. Hozzáteszem: az MTA II. Történeti és Filozófiai Osztálya által tervezett Marx-évfordulós konferencia elhalasztása, amely az elnökség (egy tagja) akarata szerint való testületi döntés volt, beszédesen mutatja, miként teljesíti be a hatalmi szándékokat az alávetettek „saját szabad akarata”. Erről a paradoxonról szól Illyés Gyula verse, az Egy mondat a zsarnokságról, valamint Michel Foucault elméleti fogalma a bennünk dolgozó mikrohatalmakról...

ITT OLVASHATÓ