AZ URAK HÚSOSFAZEKA ALATT LÁNGOLNAK A PÉNZKÖTEGEK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2018.10.14.

A sport nagyszerűségéről beszél a súlyosan elhízott ember, majd a szintén elhízott, táskásszemű strómanjával közösen tüzet raknak a gazos udvaron néhány milliárd forintból a húsosfazék alatt és kétpofára zabálnak tovább. Az a pénz, ami ott lángol, nem az ő pénzük. Erővel elvették, ellopták, elrabolták és most csámcsogva falják a zsíros falatokat, miközben gyerekek ájulnak ki az iskolapadból. Mert sokaknál családi tradíció, hogy nem reggeliznek. És nem ebédelnek, nem vacsoráznak, nem fűtenek, nem világítanak, nem hordanak meleg ruhát télen, nem váltják ki a gyógyszert, nem tanulnak (sem eddig, sem tovább), nem lesz jó állásuk, sem normális fizetésük, nem beszélnek nyelveket, nincs eladható tudásuk, nincs eladható fizikai erejük sem, mert a gyerekkorban kezdett éhezés és egyoldalú táplálkozás váltakozása nem kedvez sem a testi, sem a szellemi fejlődésnek.

Az így felnövő gyerekek lesznek azok, akik lemorzsolódnak az iskolában, mert ha a test éhezik, a szellem is éhezik, belőlük lesz tizenhat éves korban közmunkás és az ő gyerekeikből is közmunkás lesz, vagy megpróbálnak eljutni a városba egy jobb munka, jobb élet reményében. És ha összekuporgatták a buszjegyre valót és ott állnak a hívogató nagyvárosban, akkor jönnek rá, hogy csapdába kerültek. Nincs pénz hazamenni és nincs is hová hazamenni, hónuk alatt a kis motyó, először még próbálkoznak, talán kapnak munkát is, de a fizetésből nem telik lakásra, albérletre se, egy szobára se, buszbérletre se. Talán egy szenespince ötödmagával, víz nincs, fűtés nincs, olcsó bor van, az segít elviselni, segít elaludni, segít egy jobb világba bűvölni az elgyötört testet és a soha ki sem bomlott lelket.

Aztán már szenespince sincs, mert munka sincs, a bor lett a fontosabb, az egyetlen kiút. Kartonpapír a hideg betonra, az jól szigetel, csak több réteg kell. Két nagy szatyorba belefér az egész élet, a kedves hölgytől kapott kötött pulóver, aminek olyan finom tisztaságillata volt, de már nincs, mert az utcán, a parkban, az erdőben nincsen fürdőszoba és nincsen mosoda, vécé sincs, vízcsap sincs. Koszos pulóver van és retkes hálózsák, néhány büdös rongy, két petpalack a kukából, darab kenyér, csak kicsit penészes, egy fénykép a családról, apa anya és ő, valamikor régen, egy másik életben. Két szatyorban az élete, minden vagyona, múltja, jelene, jövője, azt a két szatyrot hurcolja napi huszonnégy órában magával, nem tudja letenni, nem tud megpihenni egy percre sem. Soha. Most és mindörökké ez a sorsa.

Koszos, éhes, nyomorba és alkoholba zárt beteg kis Sziszüphosz hurcolja a maga szikláját, a két szatyornyi vagyonát és soha, soha nincs vége, néha úgy hiszi, így született. Két szatyorral a kezében jött a világra, már az anyja méhében is markolta a zsinórt, neki ez a sorsa, ez a büntetése valamiért, de arra nem emlékszik, mi bűnt követett el és mikor. Talán csak annyit, hogy megszületett és hogy rossz helyre született.

Miközben a dagadt és a táskásszemű vidáman zabálnak a fényben és melegben, templomba járnak üvöltve megvallani a hitüket, emberségről papolnak és becsületről makognak, kint a sötétben és hidegben nincs menekvés. Az urak húsosfazeka alatt lángolnak a pénzkötegek és bűzös füstöt eregetve lángra kap a két szatyor is. Elég az egykor jóillatú pulóver a kedves hölgy emlékével együtt – talán utoljára ő nézett úgy rá, mint emberre nézni kellene -, a fagy ellen védelmet nyújtó takaró, a sapka, amit egy fiú adott neki régen és a lángok felzabálják végül a fotót, apa, anya és ő. Nincs többé.

Jobb is így talán. Még két üveg borra futja az összekoldult apróból. Az elég lesz. Éppen elég.

Rövid kis hír a másnapi lapban: Halott hajléktalant találtak Parlament közelében. A fiatal férfi ittasan, megfelelő meleg öltözék nélkül aludt el a szabadban és mire rátaláltak, már teljesen kihűlt. Sem iratokat, sem egyéb személyes tárgyat nem találtak nála. Még egy fényképet sem.

ITT OLVASHATÓ