AZ ÉRTELMISÉG ÉS A HATALOM VISZONYA

MÉRCE
Szerző: LEHOTAI ORSOLYA
2018.10.29.

Fontos vizsgálandó tételmondatnak tartom a jelenlegi magyar politikai rezsim és társadalmi polarizáltság megértéséhez, hogy ki hogyan, miért és milyen módon viszonyul a rendszerhez. Ennek az egyik oldala, hogy különböző csoportok gazdaságilag milyen módokon részesülnek az újraelosztási folyamatokból, a másik oldala pedig, hogy diszkurzívan és a kulturális tőke mentén hogyan pozicionálják magukat a rendszerben vagy annak ellenében.

Valóban arról lenne szó, hogy akinek van tudása, pénze vagy hatalma, annak nincs „bátorsága”, hogy szembeszálljon a Fidesszel, mert fél a következményektől? Akinek pedig van „bátorsága”, annak nincs tudása, pénze és hatalma, hogy sikereket érjen el? Egyáltalán a bátorság-e az ami központi kérdés a hatékony és jelentőségteljes ellenállásoz?
Milyen ellenállást fejthet ki az a társadalmi elit ma Magyarországon, amelynek alapvetően az adózási rendszer kedvező, a családi adókedvezmények és állami támogatások szintén relevánsak, tehát akik az újraelosztást tekintve nyertesei vagy legalábbis nem vesztesei a jelenlegi rendszernek, de diszkurzív szempontból nem értenek egyet például a CEU kiszorításával vagy a hajléktalanság kriminalizálásával? Akik a „progresszív Európa” diszkurzus mellett vannak, miközben a gondozó és takarító feladatokat ugyanúgy kiszervezik lokálisan alulfizetett munkaként, mint az történik globálisan?

Milyen a NER társadalmában a kulturális tőke és a gazdasági tőke viszonya?

Szelényi Iván a „Kapitalizmus kapitalisták nélküli megteremtése” című munkájában azt állítja, hogy „a posztkommunizmusban a kulturális tőke vált a hatalom és a kiváltságok fő forrásává, a gazdasági tőke ehhez viszonyítva csak másodlagos, kiegészítő szerepet játszik. A posztkommunizmus osztályszerkezete ilyen értelemben a modern kapitalizmus osztályszerkezetének mintegy a tükörképe”.

Amit érdemes lehet megfontolni, hogy a NER autoriter kapitalizmusában a gazdasági tőke mint a kiváltság elsődleges forrása hogyan jelenik meg magánrepülőstől, luxusjachtostól és médiabirodalmastól, míg az ellenzék a „keleti” oligarchikus rendszerrel szemben a „be kell illeszkedni Európába” diszkurzust a kulturális tőkén keresztül igyekszik elsődlegesen értelmezni.

Melegh Attila 2015-ös tanulmányában a kulturális tőkével kapcsolatban azt állítja párhuzamba Szelényi idézett mondatával, hogy a „modernizációs hierarchiák helyére lépő civilizatorikus „Európa- és Nyugat-diskurzus (ami nem helyi találmány volt, hanem a koloniális hierarchikus kapitalizmus egyik legfontosabb tudati szerkezete) felértékelte a kulturális és szimbolikus társadalmi térben való mozgást és az abban való jártasságot”.

A kelet versus nyugat diskurzus mindkét domináns érvelése, a liberális „felzárkózás” logikája és a nacionalista „mi mindig is Európa voltunk” narratíva azonban a munkás és alacsonyabb alkalmazotti rétegeket és csoportokat magukra hagyták a rendszerváltást és a 2008-as gazdasági világválságot követően is. Mind a gazdasági tőke, mind a kulturális térben való elkülönült mozgás az állam és tőke viszonyában egy elitista pozíciót hozott létre, ellehetetlenítette az elnyomott diskurzusokat és azt, hogy az értelmiség egy részének, ahogy Gramsci fogalmaz, a proletariátus „szerves részévé kell válniuk és ekként kell érezniük”.

Államkapitalizmus

Friedrich Pollock, a frankfurti iskola gondolkodója Államkapitalizmus: lehetőségek és korlátok című esszéjében (1941) a nemzeti szocializmus politikai gazdaságtanát elemzi, kimondottan annak kapitalista szervezési logikáját vizsgálja a tervezhetőség viszonyában. Tézise szerint a versenyelvűség továbbra is a szervezési logika része maradt a rendszernek, de az olyan módon alakult át, hogy azt bürokratikus hatóságok, technokraták tervezik...

ITT OLVASHATÓ