Szerző: SzabóElvira
2018.10.05.
Arra kérem a kedves Olvasót, szánjon arra öt percet, hogy végigtekintsen az életén, és elgondolkodjon az alábbi kérdésen: van az életében olyasmi, ami bosszantja, ami kellemetlenséget jelent, ám ez mégis újra és újra visszatér? Lehet szó egy álomról, egy élethelyzetről, egy embertípusról, ami azonnal beindítja a reakciót: „jaj ne!”. Ha még futja rá ebből az öt percből, amit talán egy nyugtató fürdő vagy lassú teaszürcsölés közben talál a napjában, vegye számba azt is, hogy pontosan mi az, ami annyira irritáló?
C. G. Jung pszichológus számos bölcsességgel ajándékozott meg minket az emberi lélek természetéről, többek között azzal a mély tanulsággal is, hogy ha úgy érezzük, falra mászunk valamitől vagy valakitől, akkor érdemes magunkra figyelnünk – mert talán sikerül meglátnunk azokat a részeinket, amelyek eddig árnyékba borultak. Marie-Louise von Franz analitikus, Jung tanítványa azt mondja, e mögött a jelenség mögött az áll, hogy „a legtöbb ember nincs teljesen tudatában a személyiségvonásainak”. Amit nem ismerünk, pontosabban nem akarunk tudni saját magunkról, az száműzetésbe kerül személyiségünk ún. árnyékrészébe. Ám e tulajdonságaink hírt adnak a létezésükről – a kapcsolatainkban, az álmainkban.
Hogy miért volna szükség arra, hogy személyiségünk egy része rejtve maradjon előttünk? „Szeretjük úgy képzelni, hogy értelmesek, nagyvonalúak, jó természetűek, ügyesek meg még ki tudja, milyenek vagyunk. Ám vannak olyan tulajdonságaink is a teljes személyiségünkben, olyan alárendelt (inferior) tulajdonságok, amelyeket nem ismerünk” – írja Von Franz Az álmok útján című kötetben. Tegyük fel, rendszerető és rendszerező egyéniségek vagyunk, az életünkben pedig a tiszta feltételeket és viszonyokat kedveljük, különben felborul a lelki nyugalmunk. Nagy erőfeszítést teszünk arra, hogy mindig minden rendben legyen és menjen. Vagy tegyük fel, fontos számunkra, hogy határozottan képviseljük az álláspontunkat, és részünk legyen a döntésekben – azt tartjuk magunkról, hogy magabiztos és talpraesett egyéniségek vagyunk.
De talán nem is mindig vagyunk olyan biztosak a dolgunkban, amennyire sugározni szeretnénk, de ezt a világért se ismernénk be. Vagy pedig az az igazság, ha nem fordítanánk akkora figyelmet a rendre és arra, hogy mindent letisztázzunk és tisztába tegyünk, akkor váratlan és megjósolhatatlan helyzetekbe keverednénk, és még a végén hibát követnénk el – azt, hogy bennünk is van hajlam a káoszra (hiszen a – matematikai értelemben is vett – káosz az élet és minden ember része), nem akarózik bevallani magunk előtt. „A legtöbb ember azokkal a tulajdonságaival azonosítja magát, amelyek elfogadhatóvá teszik őt a társai előtt, ezért az árnyék általában félszeg, alárendelt, és olykor még egy kicsit gonosz vagy szociálisan ügyetlen is lehet.”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.