AL GHAOUI HESNA: A MANIPULÁCIÓ MINDIG NAGYOBB VOLUMENBEN TÖRTÉNIK, MINT AHOGY TENNI TUDNAK ELLENE

24.HU
Szerző: BODNÁR JUDIT LOLA
2018.10.19.

Megjárta a világ legveszélyesebb harctereit, a félelem közeli jóbarátja, üzemanyaga lett - mégis, a szülőszobán ő is félt. Azóta a félelmet kutatja, az ugyanis messzebbre mutat, mint hogy ki merünk-e állni mások elé beszélni: abban is segít, hogy ne tudjanak minket olyan könnyen megvezetni. Al Ghaoui Hesnával beszélgettünk.

Sok mindent meg lehet fogni a haditudósítói munkából, de valamiért ön mégis a félelemre fókuszált, a Félj bátran című kötetében és számos előadásban, beszélgetésben. Miért pont a félelem?

Oda nyúlik vissza a történet, amikor felkértek néhány évvel ezelőtt egy TED előadás megtartására. Akkor még aktívan jártam háborúkba tudósítani, és külpolitikával is foglalkoztam, és mivel ezek az előadások legfeljebb tizennyolc perc hosszúak lehetnek, annyit kért a főszervező, hogy találjak egy speciális nézőpontot, amire fel lehet fűzni a történetemet. Egyértelmű volt, hogy a félelem lesz ez a nézőpont, mégpedig abból a kérdésből, amit a legtöbben feltesznek a mai napig, ha megállítanak az utcán: „magácska ilyen pici, törékeny, hát nem félt ezeken a helyeken?” És amikor azt mondtam, hogy dehogynem féltem, akkor csalódottságot láttam az arcokon. Ez indított el a gondolkodásban, hogy miért akarják az emberek azt hinni, hogy nem éreztem félelmet.

Feldmár András érdekes választ adott erre: azt mondta, hogy amíg az emberek azt gondolják, hogy nem féltem, addig ez teljesen oké, hiszen nem fél, persze, hogy elmegy ilyen veszélyes helyekre. 

Viszont onnantól kezdve, hogy kiderül, én is félek, elveszítik az alibijüket arra, hogy miért nem tesznek meg dolgokat az életükben, amikre ugyan vágynak, de a félelem visszatartja őket.

Ez egy nagyon érdekes nézőpont, és elkezdtem saját magamat is a civil életemben vizsgálni, hogy vajon a mindennapokban is ugyanolyan elszántsággal és bátorsággal tudok-e kiállni dolgokért, mint terepen. És rájöttem, hogy amikor féltem, és mégis elmentem ezekre a helyekre, akkor megengedtem magamnak, hogy féljek, és nem szégyelltem ezt az érzést, hiszen háborús terepen tök normális dolog félni. És pusztán azáltal, hogy a félelmem így nem kapott egyfajta szégyenbélyeget, képes voltam olyan minőségeket előcsalogatni magamból, amiről addig nem is tudtam, átléptem a határaimat koncentrálásban, gyorsaságban, hatékonyságban, teherbírásban, rugalmasságban...

ITT OLVASHATÓ