AKIK CSAK A HAJLÉKTALANSÁGOT ISMERIK: "MILYEN JÖVŐKÉP, JÖVŐM SINCS

HVG ONLINE
Szerző: TÓTH RICHÁRD
2018.10.25.

Vannak, akik nem ismertek mást, csak az utcát és a nélkülözést. Ők fiatalként lettek hajléktalanok, intézetben nőttek fel, és segítség nélkül a többségük soha nem tudna kitörni a nyomor csapdájából. A Diótörés Alapítvány épp ezt a támaszt akarja nyújtani nekik. A hajléktalanság kriminalizálását jelentő törvények hatályba lépése után az ő központjukban jártunk, és elkísértük egyik veterán munkatársukat „terepre”. Budapest olyan arca tárult fel előttünk, amely gúnyos kegyetlenséggel zabálja fel lakóit.

– Minden foglalkozást közös étkezéssel kezdünk.
– A közös élmény miatt?
– Inkább azért, mert itt esznek először és utoljára aznap.

A Diótörés Alapítványnál vagyok, Nikivel és Andrissal beszélgetek a csoportfoglalkozás előtt, egy önsegítő, önerősítő kör ez, ahová az alapítvány fiataljait várják. Ottlétem napján három fiatal érkezett, E., P., és L., (teljes nevüket és személyes adataikat az ő védelmük érdekében nem írom le). E. csendesen ül az asztalnál vacsora előtt, hallgatja, ahogy P. megállás nélkül beszél, néha ránéz, bólogat, mosoly a legritkább esetben ül ki az arcára – máshol jár fejben, leginkább az előtte magasodó melegszendvics-sütőt szuggerálja. L. az asztal másik végén, baseball sapkáját sem veszi le, rég járt csoporton, ahogy a Diótörésnél hanyag rövidítéssel hívják, bizalmatlanul néz körbe, láthatóan semmi kedve itt lenni...

ITT OLVASHATÓ