A TOLVAJ LUXUSGÖNCÖKBE, ÉKSZEREKBE CSAVARVA SEM MÁS, MINT TOLVAJ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2018.10.16.

Alakul ez. Napról napra közelebb vagyunk. Mindjárt odaérünk, mindjárt birtokba vehetjük, berendezkedhetünk, belakhatjuk. A miénk lesz, mert mi építgettük szorgosan. Hordtuk a téglát, kevertük a maltert, öntöttük a betont. Felépül végre az új ország ostobaságból, félelemből, hallgatásból, haszonlesésből, önzésből. Lesz kerítés is (el ne lopja valaki a nehezen kiizzadt boldogságunkat) kék plakátokból, lehajtott fejekből, összeszorított szájakból, befogott fülekből. És lesznek gyönyörű kastélyok korrupcióból, ragadós kezekből, feneketlen zsebekből, hazugságból, seggnyalásból.

Jó lesz. Olyan lesz, amilyennek a Nagy Tervező megálmodta. Nem lesznek betegek, öregek, szerencsétlenek. Nem lesznek, mert kipusztulnak. Támogatás, segítség nélkül belehalnak a tél hidegébe, az éhezésbe, a testi és lelki nyavalyákba, az ellátatlanságba, a reménytelenségbe. Addig is eltakarítják őket szem elől, mert amit nem látunk, az nincs.

Akik túlélik, azok ott ragadnak, ahová születtek. A cselédsoron, ahol van ugyan annyi étel, amennyi kell ahhoz, hogy bírják a munkát, de semmi máshoz nem férnek hozzá. Semmihez, aminek segítségével kikapaszkodhatnának a fényre. Nekik, gyermekeiknek és unokáiknak a beázó tető, penészes falak, a nyomornál alig több, az éhezésnél alig jobb a jelen és ez lesz a jövő is. Mint egy kijárat nélküli labirintus, olyan az ő világuk. Nincs pénz jobb lakásra, nincs pénz normálisabb ételre, nincs pénz utazásra, nincs pénz művelődésre, nincs pénz továbbtanulásra. A képzetlenség, kiszolgáltatottság, az egészségi állapot, a röghözkötöttség pedig nem teszi lehetővé hogy kitörjenek ebből a köréjük épített útvesztőből. Ott keringenek örök időkre, termelik a profitot másoknak és már a születésükkor a homlokukra tetoválják hogy ők tehetnek róla, mert igénytelenek.

A többség, a nagyon nagy többség elvegetál évszázadokig is. Abban a hitben éli le az életét, hogy mindjárt vége a rázósabb szakasznak, a gyerekének már jobb lesz, máshol sincs kolbászból a kerítés, ez az ára a biztonságnak, úgysem tehet semmit ellene, ha csendben marad, akkor ő megússza. Így éltek a nagyszülei, így éltek a szülei, így él ő és nem tudja, hogy a gyereke és az unokája is így fog élni. A német futószalag mellett fogja összerakni azt, amit éppen össze kell rakni, jobban fog keresni, mint az, aki a cselédsoron él, minőségibb ételhez, ruhához fog jutni, lesz okostelefonja és lapostvéje, néha el tud menni nyaralni és a gyereke is lakáshoz jut majd, ha fürgén és hatékonyan szaporodik. És majd a gyerekének is jut egy hely a futószalag mellett, a gyerekének is lesz okostelefonja és lapostévéje és néha eljut nyaralni. Ha beteg, lesz orvos és lesz kórház is. Lestrapált orvos, halálosan fáradt nővér, koszos ágynemű, elavult műszerek. De van és lesz. A semminél több, Afrikában ez sincs. Vagy Ázsiában. Nem tudja pontosan, annyira nem ismeri a világot, de azt tudja hogy máshol még szarabbul élnek.

Azt is tudja, hogy jobban is élnek és nem Afrikában, vagy Ázsiában, hanem tőle néhány kilométerre. Az elit. Az urak. Nekik jut is, jár is. Mindenből a legjobb. Ők az ügyesek, az okosak, az élelmesek. Ők végzik a nehezét, működtetik a gyárakat, bányákat, üzemeltetik a szállodákat, a vállalkozásokat, építik az utakat, hidakat, művelik a földeket. Ők birtokolják a kastélyokat, strandokat, kempingeket, bankokat, szállodákat, éttermeket, kikötőket, színházakat, termőföldeket, gyógyfürdőket, sportklubokat. Mindent ők birtokolnak. Jár nekik.

Hogy ez hogy alakult így, arra már nem emlékszik senki. A cselédsoron élők sem, a futószalag mellett gürizők sem. Így alakult, mert így kellett alakulnia. Ez a normális. Így van rendben. Ezt gondolják. Aki nem ezt gondolja, az már régen más országban éli az életét. Aki nem tudta és nem akarta tovább nézni egy ország kifosztását és sárba tiprását, az elment. Nem a biztonságos Azerbajdzsánba, hanem a migránsokkal elárasztott haldokló Nyugatra. Elment és talán már régen nem érti, mi történik itt, miért történik és főleg miért tűri ezt egy ország.

A cselédsoron élőknek és a futószalag mellett gürizőknek pedig eszébe sem jut, hogy az ő uraik, a helikopterrel közlekedők, a luxusékszerek, méregdrága órák tulajdonosai, a paloták lakói, a fényűzést életvitelszerűen űzők kivételezett csoportja nem istentől elrendelt sorsát tölti be, pedig a papok ezt hirdetik. Azok ott a fényben tolvajok és gyilkosok. Bűnözők. Minden, ami csak körülveszi őket, minden ékszer, minden luxus lopott. A cselédsoron lopták és a szalag mellett lopták. A kilakoltatott családoktól, a hajléktalanoktól, a rokkantaktól, a közmunkásoktól, a vidéken élőktől, a városokban élőktől, a tűzoltóktól, nővérektől, orvosoktól, betegektől, pedagógusoktól, diákoktól, szülőktől, nagyszülőktől rabolták. És ennek soha nem is lesz vége, ameddig mindenki meg nem érti, hogyan működik ez a nyomorult ország. És ameddig mindenki meg nem érti, hogy joga van megvédeni azt, ami az övé. Ameddig fel nem fogja mindenki, hogy a tolvaj luxusgöncökbe, ékszerekbe csavarva sem más, mint tolvaj. Nem kell tisztelni. Fel kell jelenteni. Bíróság elé kell állítani. El kell ítélni. Akkor mindenki kijöhet a fényre. Addig nem.

ITT OLVASHATÓ