Szerző: MISETICS BÁLINT
2018.10.13.
Korábban a közterületi hajléktalanság csak azokon a területeken volt büntethető, ahol ez a „közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében” indokolt volt. Az alaptörvény hetedik módosításában foglalt szabályozás indokolása úgy fogalmaz, hogy „az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás sérti a közterületek közcélú használatát” – az Alaptörvény és a szabálysértési törvény azonban mégis általában rendeli büntetni a közterületi hajléktalanságot, függetlenül attól, hogy a fedél nélkül élő ember valóban korlátozza-e a közterület közcélú használatát, illetve okoz-e bárkinek bármilyen – akár a legcsekélyebb mértékű – érdeksérelmet. Sőt, az új szabályozásból még az a kitétel is kikerült, miszerint nem áll fenn szabálysértés akkor, ha „az önkormányzat a hajléktalan-ellátás feltételeit nem biztosítja”.
Az továbbra is bizonytalan, hogy ebből az egész országra kiterjedő tiltásból mi következik majd a gyakorlatra nézve – már csak azért is, mert 2016 novembere és az új szabályozás elfogadása között eltelt másfél évben a hatóságok egyetlen egyszer sem indítottak szabálysértési eljárást „életvitelszerű közterületi tartózkodás” miatt, noha megtehették volna, hiszen – legalábbis a fővárosban – a fedél nélküli emberek jelentős része olyan területen húzta meg magát, ahol azt a korábbi szabályozás is tiltotta. Nyilván sok múlik majd a rendőrségen, és csak remélhetjük, hogy a rendőri állomány jó része maga sem ért egyet a hajléktalanság büntetésével: nem gondolják, hogy egy évtizedeken át elhanyagolt, súlyos és összetett szociális problémát szabálysértési elzárásokkal lehetne, kellene – és főleg: volna helyes – kezelni. Sok múlik majd rajtunk is, hogy ha intézkedő rendőrt látunk: emlékeztetjük-e majd őket erre.
Annyit azonban már október 15. előtt is megállapíthatunk, hogy ami 2010 óta ebben az ügyben történt, az a magyar állam szégyene. Ugyanis nyolc éve másról sincs szó, mint hogy törvényi, helyi rendeleti vagy éppen alaptörvényi szinten, illetve ezek milyen kombinációjában kellene büntetni a hajléktalanságot. Évek óta ezen dolgozik: erről ír és véleményez előterjesztéseket, törvénymódosító javaslatot, végrehajtási rendeletet, és értelmez alkotmánybírósági és kúriai esetjogot a belügyminisztériumi és erőforrás-minisztériumi apparátus egy része, hasonló munkára késztetve egyúttal a hajléktalanság tiltására ösztökélt önkormányzatokat és az ennek az egésznek a végrehajtására kötelezett rendőrséget is.
A hajléktalanság hatósági üldözését a magyar állam komolyan veszi. Adódik azonban a kérdés: mi lett volna, ha a kormányzat nem a közterületi hajléktalanság betiltását, hanem annak csökkentését – szükségtelenné tételét –venné, vette volna ennyire komolyan? Mi történt volna akkor, ha ezt a sok emberi erőforrást az államigazgatás az elmúlt nyolc évben nem erre – hanem arra fordítja, hogy kidolgozzon és megvalósítson egy stratégiát a közterületi hajléktalanság csökkentésére? Ráadásul, egy ilyen stratégiát még csak ki se kellett volna nekik dolgozniuk: elég lett volna elővenni a hajléktalansággal foglalkozó szociális szakemberek által az elmúlt évtizedben kidolgozott szakpolitikai javaslatok egyikét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.