Szerző: KULCSÁR ISTVÁN
2018.09.09.
Tudják-e vajon a Szép Szó ötven évesnél fiatalabb olvasói, hogy mi fán terem, helyesebben: mi fán termett a szocreál? Többnyire nem a hívei, hanem inkább a tőle távolságot tartók nevezték így – a kor szocialista rövidítéseinek szellemében – a szocialista realizmust. Na jó, de mi volt az a szocialista realizmus, kérdezheti az ifjú és a középkorú olvasó.
Egy hajdani csúfondáros megállapítás szerint kizárólag egyetlen ember létezett, aki tudta, mi az a szocialista realizmus, mégpedig Zsdanov, de ő meghalt és a sírba vitte a titkát. (Megint csak a fiatalabb olvasók kedvéért: az 1948-ban elhunyt Andrej Zsdanov a Központi Bizottság titkára, Sztálin ideológiai bal keze volt.) Mindamellett a korabeli források elmagyarázzák, hogy a "szocialista realizmus a marxizmus-leninizmus világnézetén alapuló művészi alkotómódszer és irányzat..." (Új Magyar Lexikon, 1962). Tehát nem holmi művészeti stílus, mint a kritikai realizmus, a naturalizmus, vagy mondjuk, a dadaizmus, hanem módszer!
E sorok szerzőjének meggyőződése szerint a szocialista realizmus azt követelte meg az alkotóktól, hogy ne úgy tükrözzék a valóságot, ahogyan az van, vagy volt, hanem úgy, ahogyan lennie kellene, illetve lennie kellett volna. Leszámítva Mihail Solohovnak a polgárháborúról szóló remekművét, a Csendes Dont, meg talán még egy-két valóban nagyszerű szovjet-orosz regényt, amelyeket a kor irodalomtudósai odacsaptak a szocialista realizmushoz. Erre a legjobb példa Alekszandr Fagyejevtől Az ifjú gárda. Ez egy eredetileg történelmi tényeken alapuló, közepeske regény volt, amely arról szólt, hogy a második világháború idején egy németek megszállta szovjet városban, Krasznodonban a komszomolisták ellenálló csoportot szerveznek. Kell-e ennél több a szocrealistáknak? Hát kellett! A regényt a legmagasabb helyről az a bírálat érte, hogy nincs benne ábrázolva a párt vezető szerepe, vagyis az, hogy a nácik ellen harcoló komszomolistákat idősebb elvtársak, az illegálisan működő Párt irányította. Noha ennek az égvilágon semmi történelmi alapja sem volt, a párthű Fagyejev a fentiek figyelembevételével átírta a regényt. Vagyis olyannak ábrázolta a valóságot, amilyennek – az elvárások szerint – lennie kellett volna.
De akad ilyesmire magyar példa is. Amikor a nagy Tito marsallból a szocialista táborban "láncos kutya" lett, egyesek mifelénk sem győztek csodálkozni azon, hogy a hős jugoszláv nép miért tűri ezt a zsarnokot. Nos, akadt egy irodalmi alkotás, amelyben a nép nem tűrte. 1953-ban egy F. P. nevű hazai tollforgató közreadott egy Kanyargós Dráva című regényt. Ebben arról regélt, hogy a korábban a náci megszállók ellen harcolt jugoszláv partizánok egy bátor hajadon vezérletével hogyan fognak fegyvert az áruló Tito rendszere ellen. Még a tábortűz mellett is azt éneklik: "Itt az idő, kést a kézbe, / rajta, Zóra Szubotin! / Mártsuk meg az ellenségbe, – csontjainkba mar a kín! / – Rajta, Zóra Szubotin!" Ugye, mondanom sem kell, hogy egy ilyen Tito-ellenes felkelés a valóságban még nyomokban sem létezett, ám bizonyára léteznie kellett volna.
Még évekkel a Kanyargós Dráva előtt jelent meg Aczél Tamás A szabadság árnyékában című regénye, amelyre a szocreál lehető legautentikusabb pecsétjét nyomták rá: 1952-ben Sztálin-díjat kapott egy azóta még elfeledettebb magyar író, Nagy Sándor téesz-regényével egyetemben. Moszkvában azt beszélték, hogy a Sztálin-díj bizottság már jóváhagyta a friss díjazottak listáját – külföldi szerző műve, mint korábban, akkor sem volt rajta –, amikor a közzététel előtti este a Sztálin-titkárságról odatelefonáltak a TASZSZ hírügynökség szerkesztőségébe azzal az ukázzal, hogy a két magyart, valamint egy francia és egy kínai szerzőt írják be a díjazottak közé. Állítólag a díjat odaítélő bizottság tagjai voltak másnap a legjobban meglepve, amikor a Pravdát kinyitották. Mondom: állítólag. Az viszont már biztosan csak legenda, amit akkoriban rossz nyelvek terjesztettek Pesten, miszerint Aczél Tamás regényének orosz fordítását némi átsimításra odaadták Solohovnak, aki viszont elveszítette a kéziratot, majd a helyzetet mentendő, emlékezetből újra megírta. És erre a "változatra" adatta Sztálin a róla elnevezett díjat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.