SZABADOK-E A GAZDAGOK?

KÖTŐSZÓ BLOG
Szerző: KötőSzó / KODÁCSY-SIMON ESZTER
2018.09.30.

A világon élő felnőttek két százalékának kezében összpontosul az anyagi javak több mint fele, míg az emberiség ötven százaléka az anyagi javaknak csupán egy százalékán osztozik. Vajon akik ma a javak nyolcvan százalékát birtokolják, kiben bíznak, s kikkel szemben bizalmatlanok? Vajon a felnőtt népesség két százaléka, akik az anyagi javak több mint felével rendelkeznek, mire mernek szabadok lenni?

Ökológiai válságunk egyik oka és egyben leginkább sokkoló jele is a javak egyenlőtlen elosztása. Ismerjük a négyötöd-egyötöd arány fordított megoszlását mind a víz, mind az élelmiszerekre nézve, de hasonlóan rossz a helyzet a termőföld, az erdő és más természeti javak esetében is. Az egyenlőtlen elosztás azonban leginkább az anyagi javaknál mutatható ki: a világon élő felnőttek két százalékának kezében összpontosul az anyagi javak több mint fele, míg az emberiség ötven százaléka az anyagi javaknak csupán egy százalékán osztozik.

Könnyen rövidre lehetne zárni ezt a problémát azzal az idealista sóvárgással, hogy milyen jó lehetett az apostoli korban élni, amikor a keresztény gyülekezetek tagjai vagyonközösségben éltek. Ez azonban csak az idők során idealizált elképzelés. Valójában az ősgyülekezeti közösségek nem kommunák voltak: nem találunk utalást szervezett közösségi termelésre vagy közösségi fogyasztásra, nem gondolkodtak gazdasági kategóriákban, nem készítettek közös költségvetési tervet, és az egyenlőség elvére való törekvés sem jellemezte őket. Továbbra is megmaradt a saját tulajdon mint például Mária háza az ApCsel 12,12-ben.

"Ami azonban lényegi különbség volt a mai közösségeinkhez képest, az talán a tagok szabadságérzésében ragadható meg leginkább. Nem kötötte meg őket a vagyonhoz való ragaszkodás, a tulajdon miatti elégedettség, a javak birtoklásának vágya, a minél nagyobb profit elérése vagy az erőforrások kisajátítása. Úgy tudtak birtokolni, hogy közben nyitottak voltak a közösség többi tagjának szükségletére, s szabadok voltak a másik ember megsegítésére. Ez a nyitottság tette lehetővé, hogy észrevegyék a szükséget szenvedőt, s önkéntes felajánlásokat tegyenek, melyeket aztán igény szerint osztottak szét a rászorulók között. A szétosztás célja a másik ember megsegítése volt, mellyel a hitközösség – vagyis Krisztus teste – másik tagjának fájdalmát és nehézségét próbálták enyhíteni"...

ITT OLVASHATÓ