SZABAD-E KAPITULÁLNUNK? - A 75 ÉVES KIS JÁNOSNAK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: GADÓ GÁBOR
2018.09.14.

...Kis János két évvel azután, hogy közreadta álláspontját (Medgyessynek mennie kell, Magyar Hírlap, 2002. június 19.) az erkölcsi problémáról, amely abból fakadt, hogy az ország akkori miniszterelnökéről kiderült: a kommunista diktatúra idején az elhárítás titkos ügynöke volt, izgalmas tanulmányban elemezte Václav Havelnek, a cseh ellenállás karizmatikus alakjának A hatalom nélküliek hatalma című esszéjét. A magyar filozófus írásának címe a cseh drámaíró, politikus dolgozatából vett idézet: „Igazságban élni”. Ezt olvashattuk 2004-ben, A politika mint erkölcsi probléma című munka függelékében (Irodalom Kft., Budapest, 2004, 349–365. o.), és átélhettük közben, ahogyan a hazugságcsapdába került baloldali kormányzat újabb hazugságokkal próbál kitörni szorult helyzetéből.

Havel és Kis írásai apropóján – immár 2018-ban, a negyedik Orbán-kormány megalakulásának évében – egy főként pártállamokban használatos kifejezést érdemes először megvizsgálnunk. Közép-Európában leginkább a diktatúrát idézi meg a „disszidens” szó. Amint Kis János írja: „Disszidens az volt, aki látványosan figyelmen kívül hagyta a pártállam által előírt és szankcionált magatartási szabályokat. Nem megkerülte, hanem elutasította őket, s nem titokban, hanem a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt. A rendszer törvényeivel, szokásaival és gyakorlatával magasabb elveket állított szembe: az emberi jogok alapelveit. Azt mondta, hogy bár az állam tiltja és bünteti az előzetes engedély nélküli megszólalást, neki joga van a szabad beszédhez. Azt mondta, hogy bár az állam tiltja és bünteti az előzetes engedély nélküli gyülekezést és szervezkedést, neki joga van hozzá, hogy másokkal gyűlésbe jöjjön össze és szervezetet alkosson. Nem ő sérti meg a jogot, amikor szabadon cselekszik, hanem az állam sérti meg az ő jogát, amikor meg akarja akadályozni őt a szabad cselekvésben. (...) A disszidens az elvekkel igazolt nyilvános engedetlenség gyakorlatát űzte”.

Havel A hatalom nélküliek hatalma lapjain az 1968 utáni Csehszlovákia alávetettségi viszonyait ábrázolja az ún. Zöldséges és a Sörtechnikus figurája segítségével. Az előbbi karakter egy állami tulajdonú bolthálózat egyik üzletét vezeti: beosztása jelentéktelen, de „ezt sem adják ingyen”. A Zöldséges a bolt nyitásakor nap nap után „kiteszi a kirakatba, a hagymák és sárgarépák közé, a jelszót: »Világ proletárjai, egyesüljetek!«”. Az állampárti viszonyok paradigmatikus kisembere – Havel szerint – elfogadó gesztusával azt üzeni: „Úgy viselkedem, ahogy elvárják tőlem. Bízni lehet bennem, feddhetetlen vagyok. Engedelmeskedem, és ezért a helyemen hagyhatnak.” Kis ehhez kapcsolódó érzékeny megfigyelése, hogy „A megalázkodás csupasz gesztusát a felirat az Eszme lepleibe burkolja. A hatalom előzékenyen felkínálja a lehetőséget Zöldségesünknek, hogy úgy csináljon, mintha nem behódolási nyilatkozatot tenne, hanem a proletariátus nemzetközi összefogása mellett foglalna állást.” Aki alattvalóként élt, vagy éppen napjainkban részese (kedvezményezettje) egy autoriter rezsimnek, az bizonyára egyetért Kis Jánossal abban, hogy „Senki nem várja tőle, hogy higgyen is az Eszmében. Elég, ha kiteszi a feliratot a kirakatba. Talán jobb is, ha nem hisz: akkor csak igazán megbízható.” A Zöldségesnek mindazonáltal nem kell mások előtt szégyenkeznie: ő „(...) csak egy a sok közül, aki behódolt. Minden hasonló helyzetben lévő társától hasonló viselkedést várnak el a főnökei, és általános tapasztalat szerint majdnem mindenki megfelel az elvárásoknak. A Zöldséges magatartása nem hívja fel magára a figyelmet; belesimul az összképbe”. Havel a Zöldségessel a Sörtechnikus karakterét állítja szembe, aki szintén belép ugyan a Pártba, de „(...) nem a karrier kedvéért vállalja a hazugsággal való együttélést. (...) elmormolja a kötelező hazugságokat, de csak azért, hogy tehesse a dolgát”.

Az erkölcsi parabola azonban egy ponton látszólag ellentmond köznapi tapasztalatainknak. Az író nem a Sörtechnikusról, hanem „A Zöldségesről jelenti ki, hogy meggondolja magát, nem tesz többé feliratokat a kirakatba csak azért, hogy a főnök jóindulatát megőrizze.” Ahogy Havel mondja: „Elveti a rítust, megtöri a játékszabályokat. Újra fölfedezi elfojtott identitását és méltóságát. Konkrét értelmet ad a szabadságának. Lázadása kísérlet arra, hogy igazságban éljen.” A példázat ekkor válik igazán katartikus erejűvé, eljuttatja az olvasót oda, ahová a kauzális gondolkodás, érveljen bár kifogástalanul, nem lenne képes. A cseh és a magyar ellenzéki mozgalmak alapítói a következő mondatokat – érzésem szerint – már mintegy együtt, unisono mondják: „Esendő lények vagyunk, de esendőségünkben is morális lények, és nem tudhatjuk, hogy a minden emberben benne lakozó morális én kiben és mikor szólal meg, hogy hangja kinek az életében és mikor hoz döntő fordulatot. A hazugság felszíne alatt ott lappang az életnek egy »rejtett szférája«, az élet rejtett nyitottsága az igazsággal szemben”...

ITT OLVASHATÓ