SARGENTINI CSAPÁS

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tarski
2018.09.15.

Az egész ország szem- és fültanúja lehetett annak a strasbourgi EP vitának, amelyet a Sargentini-jelentés fölött folytattak le. Akinek volt szeme, az láthatta, hogy az ottani Uniós képviselők sem különbek a hazaiaknál: éppúgy próbálták manipulálni a jó népet, a mintegy 500 milliós Uniós lakosokat, mint kis hazánkban. Volt ott minden, ami szem szájnak ingere: Orbán Viktort hol az agyagba döngölték, mint egy diktátort, hol pedig az 1956-os szabadságharcosokhoz hasonlították. Az embernek az volt az érzése, hogy itt és most elkezdődött a 2019-es EP választás kampánya, amit minden képviselő igyekszik a maximális fordulatszámon abszolválni.

Pedig nagyon is komoly problémák voltak a terítéken, és csupán a képviselőink tették azt nevetségessé a sok mellébeszéléssel, torzítással, szándékos félrevezetéssel és minden olyan kommunikációs trükkel, amivel a saját imázsukat vélték szebb formában megjeleníteni. A demokrácia, a jogállamiság és az emberi szabadságjogok érvényesülése Magyarországon sokkal fontosabb dolog lett volna annál, minthogy abból ilyen szánalmasan gyenge előadást produkáljanak. Ez a mostani EP vita nem csupán az Unió egészének a szégyenévé vált, hanem számunkra is, mert megmutatta azt, hogy nem az elvek és a tények számítanak, hanem az, hogy a képviselőink a politikai céljaikat minél jobban tudják szolgálni. Ma már egészen nyilvánvalóvá vált az, hogy ennek a Sargentini-jelentésnek nem lehetett más a célja, mint megbélyegezni a magyar kormányfőt, amivel előkészíthetik a jövő májusban történő EP képviselői választást. S hogy ez valóban így történt, azt az alábbiakban próbálom bebizonyítani.

Nem szívesen teszem, hiszen oly sokat írtam róla, de mindenképpen azzal kell kezdenem, hogy tisztázzuk: itt ma Magyarországon liberális demokrácia van, amit tagadnak egyes Uniós képviselők. Ennek a politikai rendszer főtípusnak két fő jellemzője van, amiben egyúttal különbözik a korábbi hűbériségtől is: a hatalommegosztás és a népszuverenitás elve. A hatalommegosztás az Unióban több szinten jelentkezik, amelyik közül az első éppen az EP és a tagállami parlamentek között jön létre. A szuverén maga az EP, tehát ez a testület az a legfőbb jogalkotó hatalom, amelyik az egész Unió jogrendjét kialakítja és meghatározza. A tagállamok jogrendjét ebből a jogrendből kell levezetni. Mármost, ha egy demokrácia fogalmat és annak konkrét tartalmát konszenzus formájában alakítanak ki, akkor annak elsőként az Unió jogrendjében kell megjelenni. Tehát az első problémának is éppen itt kell jelentkeznie, ha azt később különböző emberek különböző képen értelmeznek. Ha ugyanis a tagállami szinten valamelyik jogszabályt másképpen értelmeznek, mint azt elvárják az Uniós képviselők, akkor elsőként azt a kérdést kell felvetniük, hogy a Lisszaboni Szerződésben vajon elég pontosan, szabatosan és világosan leírták-e, vagy sem. De itt is csupán általános megfogalmazásokkal találkozunk, éppúgy, mint minden nemzetállam alkotmányában, amit mindenki a saját szája íze szerint értelmezhet. Éppen ezért nem kell senkinek sem azon csodálkozni, hogy Orbán Viktor úgy értelmezte azokat, ahogyan az a saját hatalmi céljainak megfelelt. Azt utólag a szemére hányni, hogy a demokrácia, a jogállamiság és az emberi szabadságjogok fogalmát, annak konkrét tartalmát rosszul értelmezte és alkalmazta, nos, ez ebben a helyzetben nevetséges dolog. Márpedig a Sargentini-jelentés kizárólag olyan problémákat vet a kormányfő szemére, ami az ugyanazon alapjognak a különböző értelmezéséből adódik. Azt persze el lehet várni Orbántól, hogy úgy értelmezze ezeket a fogalmakat, ahogyan az EP képviselőinek többsége értelmezi, de ezt eddig hivatalos formában nem tették nyilvánvalóvá, csak most. Ma viszont úgy néz ki a helyzet, hogy néhány szélsőséges esettől eltekintve, szinte ezerféle értelmezése lehet a fenti fogalmaknak. Mondok erre néhány példát:...

ITT OLVASHATÓ