ORBÁNIZMUS

FARKASVONÍTÁS BLOG
Szerző: Tarski
2018.09.12.

Immár másodjára vizsgálja az Európai Parlament a hazai demokrácia és jogállamiság helyzetét. Korábban a Tavares-jelentés állapította meg azt, hogy Magyarországon a demokrácia és a jogállamiság helyzete bár hagy maga után kívánnivalót, de alapvetően megfelel az Unió által követett gyakorlatnak, így nem indokolt a közbeavatkozás. Most viszont a Judith Sargentini által vezetett bizottság hozhat olyan megállapítást, miszerint hazánkban csorbulnak az egyéni és a közösségi szabadságjogok, ami miatt a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelye szerint meg kell vonni Magyarországtól a szavazati jogát. Kemény intézkedés lenne ez, amit már csak azért sem lehet érvényesíteni, mert már most tudni lehet azt, hogy ezt a határozatot Lengyelország nem fogja megszavazni, így mivel nincs egyértelműen közös álláspont ebben a tekintetben, nem is léphet az hatályba. Nekem nem is ezzel van problémám, hiszen a végeredményt szinte előre lehet látni, hanem azzal az előfeltevéssel, hogy Magyarországon sérülhetnek az Uniós alapjogok, ami az Orbán-kormány számlájára írható.

E mögött egy eleve hibás nézet található, amelyre építve az orbáni politikai rendszer modell lényegét értelmezik félre. Orbán Viktornak ugyanis nem az a fő bűne, hogy a demokráciát és a jogállamiságot felszámolta, hanem az, hogy ezek megtartása mellett egy félkatonai és félfeudális politikai rendszer modellt alakított ki. A valóság éppen ellentétes az előbb említett előfeltevéssel szemben: a demokrácia és a jogállamiság megtartása mellett hozott létre olyan rendszert, ami az ő hosszú távú politikai céljait szolgálhatja. A liberális demokrácia politikai rendszer főtípus által biztosított lehetőségeket maximálisan és főleg kegyetlenül kihasználva hozott létre olyan politikai rendszer modellt, ami ugyan külsődlegesen akár egy monarchikus uralkodási rendszert reprezentálhat, de a liberális demokrácia minden követelményének megfelel. Ez az orbánizmus lényege és nem az, amit a Sargentini-jelentés újabban bebizonyítani akar. A kérdés tehát itt most nem az, hogyan lehet alátámasztani és bebizonyítani a demokrácia és a jogállamiság létét hazánkban, hanem inkább az, hogyan alakította ki Orbán Viktor azt a rendszert, amit ma láthatóan sikeresen működtet. Az alábbiakban 10 olyan tényezőt sorolok fel röviden, amelyek hozzájárulhattak ahhoz a „mesterműhöz”, amit a kormányfő joggal tekinthet a saját kiemelkedő teljesítményének, sőt, az életművének. Egy részletesebb kifejtés már sokkal nagyobb terjedelmet igényel. Elöljáróban csupán azt kell megállapítanom, hogy Orbán egyedülálló történelmi lehetőséget kapott, amit a végletekig kihasznált, és amit ma már egyetlen új párt sem tud megvalósítani.

Az első tényező Orbán fiziológia adottságában keresendő. Nyilvánvaló az, hogy egy szangvinikustemperamentum típust örökölt a szüleitől, aminek egy politikus számára rengeteg jó tulajdonság tudható be. Pavlov így jellemezte ezt a típust: „A szangvinikus izzó, nagyon produktív, tevékeny ember, de csak akkor, ha sok érdekes feladata van, azaz van állandó indítéka. Amikor ilyen nincs, unatkozik, kedvetlen lesz. A szangvinikus típusú emberre jellemző a nagy mozgékonyság, könnyen alkalmazkodik a változó életfeltételekhez, gyorsan megtalálja a kontaktust az emberekkel, közlékeny, nem érez feszélyezettséget, ha új emberekkel kell érintkeznie, bármilyen tekintélyesek legyenek is azok. A közösségben vidám, életörömmel teli, szívesen harcol fontos ügyekért, tud lelkesedni. Azonban ha frusztrált helyzetbe kerül, akkor gyorsan lelohad. Ennél a típusnál az érzelmek gyorsan alakulnak ki és gyorsan változnak. A gondolkodása könnyed, rugalmas, szellemes, az új iránt fogékony, a figyelme gyorsan átkapcsol másra, ha az érdekli őt.” S ha jobban belegondolunk, akkor Orbán eddigi politikai pályafutása mindezt jól alátámasztotta.

A második tényező a kellő történelmi időszak arra, hogy a politika porondjára léphessen. Ilyen történelmi időszak volt a rendszerváltozás időszaka, ami tényleg páratlan lehetőség volt arra nézve, hogy a régi rendszer ellen lépjen fel és elvbarátaival alakítsanak új demokratikus pártot. A régi egypárti diktatúrát szükségszerűen fel kellett váltani a többpárti demokráciának, amihez gyökeresen új politikai filozófia mentén megalakuló új pártokra volt szükség. Ezek közül volt az egyik a Fidesz. Ha netán ez a fiatal értelmiségi csoport mondjuk a Rákosi-rezsimben lett volna huszonéves, tehát pályakezdő, akkor nyilvánvalóan a börtönben kötöttek volna ki a rendszerellenes megmozdulásaik miatt. De ugyanilyen történelmi helyzet ma nem létezik, hiszen már konszolidálódott pártok léteznek, amelyek közül a Fidesz a legerősebb és mellette szinte lehetetlen labdába rúgni. Ezért tekinthető csupán vágyálomnak a Momentum azon szándékát, hogy majd a Fideszhez hasonlóan egy új fejlődési irányt jelöljenek ki hazánk számára. Az 1980-as évek végén volt az az egyszeri és megismételhetetlen alkalom, hogy egy új párt tartósan meghatározó tényezőjévé váljon hazánk politikai mezőnyében, amit csupán a Fidesz tudott kihasználni úgy, hogy a konkurens pártokat sorra kiütötte a nyeregből. Kegyetlen dolog volt ez is, de Orbán Viktornak elhozta a sikert.

A harmadik tényező Orbán vezető szerepének a megszerzése az új pártban. Ez elég későn és meglehetősen nagy áldozatok árán sikerült elérnie Orbánnak, de az 1994-es választásra már úgy nézett ki a párt helyzete, hogy ő vált a Fidesz megkérdőjelezhetetlen vezére. Ez a vezér szerep azért volt fontos számára, mert csak így sikerülhetett az előző két tényező által jelzett pozitívumok kiaknázása kezdetben csak a párton belül, később pedig az egész ország vonatkozásában. Ma pedig ott tartunk, hogy az Unió tekintetében kíván vezető szerepet játszani.

A negyedik tényező a vezér szerep megtartása lehet, ami azért érdemel külön pontot, mert egy demokratikusan szervezett párton belül természetes dolog az, hogy egy idő után az elnök személye változik. Voltak ugyan ellenjelöltek, mint például Fodor Gábor, vagy Waschler Tamás, akiket Orbánnak sikerült semlegesítenie, szintén nem éppen kesztyűs kézzel. Ennek nyomán a párt tagjai a hosszú évek során behódoltak Orbán Viktornak, és elfogadták annak döntéseit. Gramsci olasz marxista filozófus szerint egy párton belül nincs az a fajta demokrácia, aminek a nemzetállamon belül érvényesülnie kell, mert mindenkinek alá kell vetnie magát a közös akaratnak. Nos, ez a közös akarat egyenlő volt Orbán akaratával, ami mind a mai napig működik is...

ITT OLVASHATÓ