Szerző: ÁGOSTON ZOLTÁN
2018.09.11.
Magyarország a Fidesz szempontjából is kulcsjelentőségű beszédet tart ma délután Orbán Viktor az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. A miniszterelnök hét percet kapott a felszólalásra a Sargentini-jelentés vitájában. Amíg a zöldpárti holland politikus, Judith Sargentini nevét viselő jelentés a demokrácia és a jogállamiság helyzetéről szól Magyarországon, a lesújtó következtetése pedig az, hogy az Orbán-kormány antidemokratikus intézkedései miatt az Európai Tanácsnak el kell indítani a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást Magyarország ellen. (A Sargentini-jelentést ide kattintva lehet elolvasni magyarul az Európai Parlament honlapján.)
A Fidesz ezt maga kissé egyszerű világképének megfelelően úgy értelmezi, hogy az EP bosszúra készül Magyarország ellen a bevándorlás és a menekültkvóták elutasítsa miatt, azt pedig borítékolni lehet hogy Orbán Viktor a bevándorlásról ugyanazt fogja mondani, amit augusztus 28-án, amikor bejelentést tett a nemzetközi politikai ambícióról. A miniszterelnök aznap Milánóban Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel, az kormányzó szélsőjobboldali Liga vezetőjével találkozott, és azt fejtegette, a helyzet egyszerű, Emmanuel Macron, Franciaország elnöke a migrációt támogató pártok vezetője Európában, „és itt vagyunk mi”, akik ezt meg akarják állítani...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.