ORBÁN A KERESZTÉNYDEMOKRATÁK KÖZÖTT

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: FÖLDI BENCE
2018.09.21.

A Sargentini-jelentés olyat tett, amit uniós ügy nagyon ritkán szokott Magyarországon: olyan emberek emlegették úton-útfélen, akik feltehetően a legritkább esetben beszélgetnek EU-s politikáról. De nem magáról a jelentésről, a körülötte kialakult jogi hercehurcáról szeretnék most szólni. Erről rengeteget hallhattunk az elmúlt napokban, és fogunk is még sokáig. Főleg azt követően, hogy a hét elején Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásában bejelentette, a magyar kormány jogi útra tereli az ügyet, mert szerintük nem jogszerűen fogadta el az Európai Parlament (EP) a Magyarországot elmarasztaló jelentést. Sokkal inkább arról érdemes beszélni, miért nem a jelentés körüli ribillió az igazán fontos, hanem az Európai Néppárton (EPP) belüli, a magyar kormány megítélésében beállt változás. Egyáltalán nem biztos még, hogy a Fideszt kitaszítja magából az Európai Néppárt.

A Fidesz régóta az EPP fekete bárányának számított, ám nem tettek ellenük lényegében semmit. Ennek oka, hogy a 2014-es EP-választáson tizenkét képviselőt delegálhattak Strasbourgba, ráadásul a határon túli magyar képviselők is a fideszesekkel szimbiózisban dolgoznak, az általuk alkotott szavazótömb pedig nagynak és értékesnek számít. Ráadásul a ciklusokon átívelő adatsorokból ítélve számottevő értékkülönbség nem mutatkozik a Fidesz és az EPP között, hiszen a magyar kormánypárti EP-képviselők több mint 95 százalékban a néppárti iránymutatás szerint szavaztak – emelte ki még tavasszal Bíró-Nagy András a Magyar Nemzetnek adott interjújában (A Fidesz kiverte a biztosítékot a nettó befizetőknél, Magyar Nemzet, 2018. március 12.). A 2010-es magyar kormányváltást követően, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fokozatos kiépülésével egy időben erősödött fel a Néppárt „balszárnyán” az elégedetlenkedők hangja. Ám a német pártvezetés – főként a parlamenti számtan miatt – kitartott a Fidesz mellett. Nincs arról szó, hogy az EPP vezetése egyetértett volna például a szabadságjogok magyarországi visszanyesésével, úgy tudni, több alkalommal is megpróbálták rávenni Orbán Viktort, változtassa meg a hatalomgyakorlási módszereit. A harmadik kétharmadot követően ez a viszony aztán végképp kezdett megváltozni. Ezen nyilván az sem segített, hogy Orbán Viktor az idei Bálványosi Szabadegyetemen elmondott beszédében a korábbi felfogáshoz képest átértelmezte a pártszövetség patinás régi ideológiáját, a kereszténydemokráciát. Arról egyelőre nincs nyilvános információ, az EPP német politikusainál ez hogyan rezonált, de a közelmúlt eseményei arra engednek következtetni, hogy nem tetszhetett nekik.

Jean-Claude Juncker mellett egykoron még kampányolt is a Fidesz Budapesten, amikor a luxemburgi politikus még csak az EPP csúcsjelöltjeként kívánta megszerezni az Európai Bizottság elnöki posztját. Ez végül sikerült is, de a felek viszonya megromlott. Emlékezhetünk Juncker és Orbán brüsszeli performanszaira a játékosnak szánt pofozkodástól elkezdve a diktátorozáson át a kézen fogva elsétálásig. Az áprilisi választás után Juncker gratulált a magyar miniszterelnöknek, majd elfogadta a kormányfő meghívását, és jelezte, a következő hetekben Magyarországra érkezik (még sosem járt itt hivatalos úton bizottsági elnökként). Ám a vizit elmaradt, Juncker egyik névtelenséget kérő szóvivője pedig közölte velem, hogy tudomása szerint nincs is tervben efféle látogatás (Juncker egyelőre nem tartotta be Orbánnak tett ígéretét, Benyóblog, 2018. augusztus 24.). Szeptember 6-án Jun­cker pedig már arról beszélt olasz riportereknek az Európai Parlament előtt, hogy számára problémát jelent a Fidesz néppárti tagsága...

ITT OLVASHATÓ