Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2018.09.28.
– Mennyire komoly a veszély, amit Trump az amerikai demokráciára nézve jelent? Vagy a politikai szembenállás logikájának része, hogy a demokrácia ellenfeleként ábrázolják őt? Miért nem „csak” egy rossz elnök?
– Tényleg kialakult egy hisztérikus hangulat, a Trumppal szembeni kritikák olykor önmaguk paródiájába fordulnak. Sokszor annyira túlzóak az állítások, hogy azt hiszem, inkább Trumpot erősíthetik. Trump nem fog diktatúrát kiépíteni az Egyesült Államokban, nem is tudna. A demokráciák halála ugyanakkor jól megragadja a mostani amerikai demokrata oldalon domináns érzületet, és tudományosan alá is támasztja. Felvet olyan kérdéseket is, amelyek a mi perspektívánkból furcsának hatnak. Például az előválasztásra nálunk sokan úgy tekintenek, mint a demokratikus kiválasztás legfelsőbb fokára, azonban a szerzők hosszasan írnak ennek a veszélyeiről.
– Válaszolnak a szerzők azokra a problémákra, amelyek miatt a Trump-jelenség létezik? Illetve menyire reális a megoldás, amit javasolnak? A könyv ugyanis lényegében feltalálja a jóléti államot az Egyesült Államok számára.
– Van egy dilemma, amiről kevesen tudnak érdemben mit mondani: mihez kezdjünk azzal, amikor a Trumphoz hasonló emberek nem csupán hatalomra kerülnek, de olyan politikai megoldásokat kínálnak, amelyek a népnek vagy a nép egy jelentős részének tetszenek? Nyilván nem tudjuk, mi lesz két év múlva, de komoly esély van Trump újraválasztására. A republikánus szavazók összezártak mögötte, hálásak neki az adócsökkentésért, és hogy távol tartotta a hatalomtól az ősellenség Clintonokat, közben a gazdaság is pörög. Van igazság abban, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése mérsékelheti a demokráciaellenes tendenciákat, erről szólt a második világháború utáni több évtizedes politikai konszenzus. De ehhez persze kellett a második világháború emléke is. Ha megjelentek szélsőséges pártok, elegendő volt visszautalni a háború szörnyűségeire, s ez önmagában fékező erővel bírt. Szerintem az időbeli távolodással ennek vége. Amit most tapasztalunk, az az identitáspolitika orgiája. Ha csak azt nézzük, mely tényezők valószínűsítették a Trumpra adott voksot, azt találjuk, hogy elsősorban a fehér etnikum, aztán a vidéki lakhely, a vallásosság. A jövedelem viszont nem úgy hatott, mint ahogy utalni szoktak rá: a magasabb jövedelműek valamivel nagyobb mértékben szavaztak Trumpra. Tehát az, amit sokan kiolvastak a 2016-os eredményből, hogy Trumpot csak a rozsdaövezet, a lecsúszott munkások szavazatai juttatták hatalomba, nem igaz. Ők is kellettek, de Trump nem a „vesztesek” jelöltje volt. Ezért nem hiszem azt sem, hogy csak az elosztási kérdések kezelésével az identitáspolitika visszaszorulna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.