NÁDAS PÉTER ÉS A LEHMAN-CUNAMI - AVAGY A BIZALOM GLOBÁLIS DEFICITJE

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: KIRÁLY JÚLIA
2018.09.28.

Tíz évvel ezelőtt, 2008. szeptember 15-én csődöt jelentett a világ egyik legnagyobb és legpatinásabb befektetési bankja, a Lehman Brothers. Bár akkor már egy éve gomolygott a pénzügyi válság, ez a nap fordulópont volt a válság történetében. A piaci pánik nem közvetlenül a Lehman összeomlásának másnapján tört ki, hanem mintegy két héttel később, amikor szeptember 29-én az amerikai a törvényhozás 2208:205 arányban elutasította a pénzügyminiszter által benyújtott 700 milliárdos mentőcsomagot, a TARP-ot. Hiába szavazták meg öt nappal később – a világméretű összeomlást, a kockázattól való menekülést már nem lehetett megállítani. A Lehman-lavina valójában ezen a szeptember végi napon kezdte maga alá temetni a pénzügyi világot és a sérülékenynek ítélt gazdaságokat.

A pénzügyi piacokról eltűnt az azokat életben tartó kölcsönös bizalom. Gyakorlatilag leállt a világ nagy részének pénzügyi rendszere, és bebizonyosodott, igaz az a régi közgazdasági tétel, hogy „ha leállnak a bankok – leáll a gazdaság”. Pénzügyi válság, gazdasági összeomlás, munkanélküliség, csődhullám – ez járt a Lehman nyomában. Tudjuk, hogy a Lehman-csőd csak egy jelenség, tudjuk, hogy ha megmentik a Lehmant, az sem állította volna meg a válságot, mégis úgy érezzük, talán akkor más lett volna ez a válság. Több mint egy tucatszor néztem már végig a Lehman összeomlásáról szóló filmet (Too big to fail1), hátha egyszer mégis sikerül a Lehmant megmenteni.

2008. szeptember 15-én, hétfőn éppen ülésezett a Monetáris Tanács, aminek a jegybank akkori alelnökeként tagja voltam. Megvitattunk különböző előterjesztéseket a világ, a magyar gazdaság és a pénzügyi piacok helyzetéről, ám a Lehman-csőd ellenére semmi sem utalt arra, hogy rendkívüli helyzet lenne, a piaci mutatók még nyugalomban voltak. Mivel aznap nem volt kamatdöntés, az elnök egy korábbi kezdeményezése nyomán egy meghívott vendég beszélgetett a Monetáris Tanács tagjaival. Karvalits Ferenc javaslatára aznapi vendégünk kivételesen nem gazdasági szakember és nem is bankár volt, hanem Nádas Péter, aki felolvasta később az ÉS-ben is megjelent, bizalomról szóló esszéjét2, melynek zárómondata számomra örökre emlékezetes maradt: „Így aztán akár szimulálunk, akár disszimulálunk, sem a kapitalista gazdálkodásba vetett bizalom globális deficitjén, sem a demokráciába vetett bizalom globális deficitjén nem csodálkozhatunk. Mától mindkettővel szemben realisztikusabb lesz a szemléletünk.” Hogy honnan sejtette Nádas, hogy a világból azon a napon tűnt el végleg a bizalom? Azt csak ő tudja...

ITT OLVASHATÓ