Szerző: ÉBER MÁRK ÁRON ÉS KOLTAI MIHÁLY BENCE
2018.09.01.
Kommunista családba születtél, majd a Kádár-rendszerben, fiatal felnőttként – erős bázisdemokratikus hangsúlyokkal –, baloldali liberálissá váltál; a tőkés gazdasággal való viszonyod ekkor talán nem volt egészen tisztázott. Aztán a rendszerváltás során folyamatosan balra tolódtál, baloldali szociáldemokrata érveket fogalmaztál meg, a globalizációkritikai mozgalmak megjelenésétől kezdve pedig már részben antikapitalista baloldali elemzéseket közöltél. Ma hová helyeznéd el magad?
Azért valamennyire baloldali liberálisként is tisztázott volt a tőkés gazdasághoz való viszonyom: mint többen is pályatársaim közül, a ’80-as évek közepe táján magam sem rajongtam feltétel nélkül a tőkés gazdaság iránt, a részleges munkás-önigazgatás híve voltam. És abban is a gazdasági demokrácia híveként mutatkoztam, hogy az önigazgatást imitáló, de felülről létrehozott vállalati tanácsok létrehozásának idején például a szamizdat Beszélő hasábjain a munkásokat valóban mozgósító ún. vállalati reformbizottságok alulról felfelé építkező létrehozását szorgalmaztam.
Jelenlegi identitásomat és szerepemet tekintve, a baloldali antikapitalizmus és a baloldali szociáldemokrácia között húzódó keskeny sávban helyezem el magam. Nem szeretem kapitalizmust, de két dologban nem hiszek: egyrészt abban, hogy ezt a rendszert a hatalom megragadásával felülről meg lehet és meg szabad dönteni. Mert abból, a történelmi példák alapján, megint csak diktatúra lenne – persze nem proletár. Bizalmam csakis az alulról szerveződő mozgalmakban van, amelyek a kapitalizmus méhéből megszülető pozitív csirákból építkezhetnek. Ilyen csíráknak tekintem az informatikát, a hálózatosodást, a testre szabott tömegtermelést, a szövetkezeti mozgalmakat és a tudástőke legalábbis részleges felértékelődését.
Persze, ha nincs baloldali mozgalom, ezek éppen hogy az elnyomás eszközei is lehetnek. Mint ahogy jelenleg nagyjából azok is.
A másik, amiben nem hiszek, hogy tisztán szocialista viszonyok létrehozhatók egyedül, a külvilágtól elszigetelten, egy olyan kis, félperifériás, gazdaságilag nyitott országban, mint amilyen Magyarország. Ez megint csak diktatúra lenne, lehetne. A pozitív változásoknak, Marx nyomán, a világkapitalizmus centrumából kell kiindulniuk és onnan továbbgyűrűzve, globálissá terebélyesedniük.
Mindazonáltal addig sem lehetünk tétlenek, amíg ez a folyamat erőre kap:
a hazánkban élő embereknek már rövid távon élhető alternatívát kell kínálni.
Ezt az alternatívát egyedül a baloldali szociáldemokrácia képes előállítani, ennyiben ezért baloldali szociáldemokrata vagyok.
Ez azt jelenti, hogy vissza kell térni a jóléti állam eszményéhez. És mivel most elindult egy gazdasági fellendülési folyamat a világban és Magyarországon, ennek talán lenne is gazdasági fedezete. De ebben ugyanakkor kissé bizonytalan vagyok: bár az utóbbi években Magyarországon az abszolút szegénység csökkent, és némileg a munkásság reáljövedelmei is növekedtek, a növekedés eddigi fő haszonélvezői mégis elsősorban az uralkodó politikai elit, a nagyburzsoázia és a felső középrétegek voltak.
Ami az antikapitalista és baloldali szociáldemokrata énem közötti kapcsot jelenti, azt már említettem: a hit a kapitalizmuson belül konstruálódó szocialisztikus csírákban, amelyek éppúgy lehetnek fontos elemei, alapjai mind egy „jóléti kapitalista” mind egy szocialista modellnek is. Hogy melyikben fognak virágot bontani, abban majd a globális civil társadalmi mozgalmak irányultsága lesz a döntő...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.