KAMPEC DOLORES LXXXII. - VONZÁSOK ÉS PÁROLGÁSOK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.09.15.

Ott óbégatott hát Béla a kocsma udvarán a soha nem is volt dömpere fölött sivalkodva, mint valami siratóasszony, ölelgette a böhömnagy medvéjét, panaszkodott a plüssnek a fülébe bújva, a traktorista kölke pedig már messzire iramlott, pöckösen haladt a templom árnyékában, járt a lába a pedálon, forgott az a kerék, hogy magával vigye Béla gyerekkorát, messze, be a barnuló levelű fák alá véglegesen és örök időkre. Így suhant át a falun fél évszázad két perc alatt, hogy a kocsmáros és a fröccsök kinevezett ura még csak elég buborékot sem tudott a pohárba eregetni, hogy itallal vigasztalja a barátját, borba fojtva be bűnt és bánatot, mert bár tudhatta volna, mégsem emlékezett rá, hogy elpusztítani azt nem lehet, csak gőzökbe és hányásokba bugyolálni, hogy pirkadatkor újult és nagyobb erővel sújtsanak le arra, akibe beléköltöztek, akárha féreg az oszló hullába, hogy a gyomrából kifelé haladva zabálják föl a szemén át a napvilágig jutva.

Nem tudta a fröccsök ura, mert mért is tudta volna, hogy Bélában úgy fölgyűlt az élet, a templom, a szentháromság szobor, az olajos hajúak és bánatos feleségeik, a duplagyűrűsök meg a bádogbános, ez az egész massza úgy földagadt benne, hogy kitöréssel fenyegetett, mint valami falusi Vezúv és magyar Etna, így a patakokban csorgó Béla-könnyek éppen abban segítenek a földöntúli feszültséget levezetve, hogy ne következzék be a földrengés, a tüzes ár ne induljon meg Bélából elsöpörve az egész magyar kurvaéletet, a földdel téve egyenlővé a falut, az azt ölelő kajla dombokat legyalulva, mint jégkorszak fagyott folyói, olyan simára, és azon túl a hegyeket és völgyeket, mindent elsöpörve tehát, ami az Isten ujjából kifolyt, vagy Newton Iszak homokozójában alakot öltött, és örömmel nézi az egészet már a kerekes fizikus is az égi mezőkről. Minden veszélyben volt tehát, ami van, volt, valamikor lesz, vagy csak ábrándokban létezett...

ITT OLVASHATÓ