Szerző: Rezeda
2018.09.21.
Amúgy Hadházy Ákos kannibál, és leginkább kisdedeket vacsorál, főleg omlós húsú leánygyermekeket, de a pufók kisfiúkat is szereti borsosan, angolosan átsütve. A csupa nívódíjas TV2 Tények című izémocska például ilyet is tudna gyártani, ha akarna, ugye, de még egyelőre nincsen rá megrendelés. Majd, aztán, a huszadik önplecsni után, mert már minden lehet, és nincs értelme semminek sem.
Hadházy – aki tán az egyetlen, aki monomániásan megy neki a Fidesz-nek – megkezdte az aláírásgyűjtést az Európai Ügyészséghez való csatlakozás okán, s mit ád Isten, azon a ködös reggelen megjelent egy stáb az udvarában kéretlenül. Benyitottak, forgattak, köllött a vágókép. Hadházy meg is jegyezte, biztosan valami újabb rágalmazó szotty készül, és igaza is lett. Addig is azonban a tévések vették Hadházynét és a gyerekeket, az asszonka meg a mobiljával a tévéseket.
Ha valaki kívülről nézte volna, biztosan jót derül, ahogyan fogják egymásra a fegyvert, de senki nem röhögött, főleg nem Hadházyné és a gyerekek. Mellékesen jegyezzük meg, ez az asszonka még csak szaros pelenkát sem hajigálódott, hogy azzal vonja magára a figyelmet messzi autópályák parkolójában. Ezt csak miheztartás végett azok kedvéért, akik O. R. lelki üdvéért aggódtak, hogy meddig megy el a romlott liberális lélek.
Odáig semmiképp, mint a TV2 Tények című izémocska, aki aznap be is bizonyította, hogy ennek a Hadházynak jó szimata van, pedig nem is vadászkutya. Megrendült a TV2 ettől a Hadházytól, hogy miután megölt egy nyugdíjast (sic!), most a szomszédjába költözni óhajtó kisgyermekes proletárt, igazmagyart bántja. Megszólalt az “áldozat” is, hogy miatta az állomáson kellett aludnia. – Életszerű nagyon, szinte látni a csatakos, utasellátós forgolódást...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.