EURÓPA ÉS AZ ISMERETLEN MENEKÜLTEK TEMETŐJE

MÉRCE
Szerző: NAGY ZSÓFIA
2018.09.02.

E héten vasárnap, szeptember másodikán lesz három éve, hogy Alan Kurdi, a három éves kurd menekült kisfiú vízbe fulladt a török tengerparton. A halott kisfiúról készült képek társadalmi, politikai hatásai a 2015-ös környezetben — bár rövidtávúnak bizonyultak — megrendítőek voltak. A képek hatásáról írok, és nem a halál tényének hatásáról — nem véletlenül. Hasonló világbotrány, azaz menekülő gyermekek halála, a hétköznapok tapasztalatává vált Európa határainál.

Susan Sontag a fényképek politikai és hatalmi jelentőségéről írva fogalmazza meg, hogy a fotók — különösen az általa elemzett háborús fényképek — bizonyítékokat teremtenek, valamiről, amiben korábban kételkedtünk, megbizonyosodhatunk általuk. A konkrét kép ereje azonban ezen is túlmegy, olyan tabut tör meg ugyanis — egy halott gyermek ábrázolásával — amely újságírói standardnak számít. Hogy mi válhat a nyilvános tudás részévé, mindig is erős társadalmi normák tárgya volt — igaz ez a vietnámi háború fotográfiáinak cenzúrájára, vagy a szeptember 11-i terrorcselekmények ábrázolására is, ahogyan azt a zuhanó ember fényképének hányattatott politikai sorsa is megmutatja.

Kurdi fotójának bemutatása, ma már tudjuk, tabutörésnek számított ugyan, de soha nem vált normává. Az európai nyilvánosság figyelme is elfordult a menekültekről. Az EU – és Magyarország – területén szintén 3 éve történt katasztrófa pedig, melynek során 71 ember halt meg egy teherautóban – tökéletesen kihullott a kollektív emlékezetből. Mindebben, mondhatnánk, semmi meglepő nincsen: 

szemben a tévhittel, hogy a halálban mind egyenlőek vagyunk, nem mindenki halála egyformán fontos, nem mindenki halála egyformán meggyászolt...

ITT OLVASHATÓ