2018. szeptember 20., csütörtök

ELKÜLDTÉK AZ ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOSÁT

24.HU
Szerző: BENKE ÁGNES
2018.09.19.


Távoznia kellett a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Szívsebészeti Osztályának éléről Dr. Székely Lászlónak – értesült a 24.hu. Az ország egyik legnagyobb szaktekintélyű orvosát lapunknak nem sikerült elérnie, de más források megerősítették az információt, és elmondták távozásának körülményeit is.

A szívsebészt, akinek nevéhez több különleges, újító operáció is fűződik, egy műtét miatt bocsátották el az intézetből. Egy olyan fiatal nőt operált, akinek egy hibás, már cserére szoruló implantátum volt a mellében. Székely László és orvosi csapata szívbillentyűműtétet hajtott végre a páciensen, akinek sérült implantátumát az operáció közben el kellett távolítani. Az orvos úgy döntött – hogy a betegnek ne kelljen hónapokig aszimmetrikus mellkassal, egyoldali protézissel élnie, kiheverni a műtétet, elkerülve egy újabb, későbbi operációt – plasztikai sebész segítségét kéri, aki meg is érkezett az operáció közben, és beültetett egy új mellimplantátumot – mesélte informátorunk.

Székely Lászlóval reggel közölték, hogy mivel külső, megbízási szerződéssel nem rendelkező intézményből hívott orvost, távoznia kell a kardiológiai intézetből...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.