Szerző: VAJNA TAMÁS
2018.09.19.
„1987-ben, amikor az első Wall Street-i összeomlás megtörtént, még csak a közgazdászok figyeltek fel erre a veszélyes információgyorsításra. Ez volt az az esemény, amely megerősítette azt a tényt, hogy egy hatalmas részecskegyorsítóról, egy az algoritmusok kibernetikáján keresztül működő információgyorsítóról van itt szó. Mindez, húsz évvel később, egy rendszeren belüli összeomláshoz vezetett. Jó ideje beszélek erről az integrális balesetről, és nem véletlenül használom az integrális szót, mivel ez utal az integrálszámításra. Mindezek előtt a baleset mint olyan, helyi volt, míg ma már nemcsak globális, hanem integrális, ami azt jelenti, hogy — egy láncreakcióhoz hasonlóan — más elemeket is bevon, integrál a történések folyamatába. Ez pedig egy semmi máshoz nem hasonlítható logikát hoz a felszínre (...), amely a várost és az együttélést érinti”.
Az események emberi ésszel aligha követhető felgyorsulása Virilio szerint a kollektív bizalmat is aláássa, állandósul a félelem a bármikor bekövetkező balesetektől. Menekülésként „folyamatosan kapaszkodunk a technikai tudományokba”.
„Elég volt a fejlődésből. Ebből a mindig jobbat és mindig gyorsabban akarásból (...) Ez a sebesség által semmivé zsugorodott világ a végéhez ér. Először a közlekedés sebességváltásaival, majd a szuperszonikus és hiperszonikus sebességgel, és legvégül a pillanatnyisággal. Ez a tér-idő balesete, magáé a folytonosságé (...) Az biztos, hogy nagyon nehéz lesz ezt a katasztrófát túlélni, de ez mindig nehéz. Ami biztos, hogy a gépesített idő nem tudja helyettesíteni az emberit anélkül, hogy a történelem ne szenvedne integrális balesetet”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.