MÉRCE
Szerző: SZABOLCSI GERGELY
2018.09.20.
Most, hogy elfogadták a Sargentini-jelentést (melynek érdemi következménye nem lesz, a lengyelek garantáltan megakadályozzák azt, hogy Magyarországot bármilyen retorzió érje a kormány tettei miatt, az EPP pedig már jelezte, hogy a Fideszt mindaddig nem rakják ki, amíg az eljárás le nem folyt – ez utóbbin persze kár csodálkozni), a hivatásos ellenzék is úgy érezte, hogy meg kell szólalnia, sőt meg kell mutatnia magát. Végzi a dolgát a panoptikum, eljátsszák a szerepüket újra és újra. A Momentum szórólapozik, Karácsony Gergely mozgolódik, hátha még valahol jelölt lehet, Gyurcsány Ferenc, pedig meghirdeti az Ellenállást – így, nagybetűvel.
Azt, hogy az utcai ellenállás, a Kossuth téren való táborozás ötlete miért Gyurcsány Ferenctől a leghiteltelenebb, nem kell ecsetelni. Ahogy mára – az Ellenállás harmadik napjára – az is egyértelművé vált, hogy a jól (?) kigondolt médiahack totális kudarc lett: először az állandó utcán levést változtatták át délutáni tüntetésekre, majd lefújták az aktuális tüntetést. Az aktor eljátszotta szerepét (mert ezen a ponton már nehéz Gyurcsányt politikusként értelmezni), a társulat megpihen, a közönség pedig belerokkan.
Belerokkan, mert míg Gyurcsány és társai a képviselői fizetésüket felvéve, a parlamentben asszisztálnak a NER kiépüléséhez, addig a színházon kívül valódi harc folyik, és valódi ellenállás az állam kegyetlensége és a kilakoltatások keserű valósága ellen. Ez az ellenállás nem nagybetűs, nem pátoszos szónoklatokba csomagolt, nem képviselői fizetéssel megtámogatott, hanem elkeseredett, reménytelen és mégis kitartó. Az AVM aktivistái és támogatóik nap nap után vonulnak ki, hogy megakadályozzák azoknak az elesett polgártársaiknak a kilakoltatását, akiket sokszor ez az egy tett, ez az egy kiállás választ el attól, hogy hajléktalanná váljanak.
Hol vannak a Karácsony Gergelyek és Gyurcsány Ferencek, amikor az önkormányzatok sorban lakoltatják ki a számukra fölöslegessé váló embereket? Hol van a Momentum, amikor a szegényekért kell kiállni?
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.