AZ ÉLETTAN KÉZIKÖNYVE

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.09.26.

Mondok egy példát a közérthetőség kedvéért. Majdnem négyéves koromig - hogyan is mondjam - gazdag gyerekként éltem. A család kifejezést talán hagyjuk. Azután meg szegény gyerekként. Először sokkal gazdagabb voltam a többi gazdagnál, aztán meg szegényebb a többi szegénynél, egészen 16 éves koromig, amikortól már mindenféle munkákat vállaltam, és volt elég pénzem.
Tizenhat éves korom táján egyszer az anyámmal ebédeltem valahol, ő a sülthúshoz kompótot evett. Nem hiszem, hogy meg is szólaltam, de tudom, megvolt a véleményem, hogyan lehet ilyen förtelmes dolgokat csinálni. Az arisztokrataságomból jóformán semmire sem emlékeztem akkor (ahogy vénülök, azért jönnek elő helyzetek, arcok, amikor a holland nyelvterület az én feladatom volt a Rádiószínháznál, akkor a holland is felbukkant - állítólag először csak azon a nyelven tudtam), de az azóta eltelt tizenkét év benne volt még a zsigereimben is. Az éhezés, a prolikaja, a szegénység. Anyám már felnőtt korában kapta a szeme közé a szocializmust, az ő szokásai kényszerűségből változtak, de az ízlése nem.
Tetszik érteni? Kicsi gyerekként kikerültem egy környezetből, és bár házitanítóként dolgoztam, könyvkiadóknál kézirat előkészítést meg korrektorságot vállaltam, nyáron a filmgyárban is csináltam mindenfélét, azaz intellektuálisan ingergazdag környezetben éltem, a cselédszobámba már nem fértem be a könyveimtől - de hiányzott belőlem annak a gyerekszobának az illata, a levegője, legfőképpen pedig a család múltjára épülő mentalitása, amiben életem első négy évét töltöttem. Felnőttségemben igen hosszú ideig tartott azt visszaépíteni, szerencsére sikerült, mire a két kisfiam megszületett, így ők már abban a kulturális légkörben nőttek fel, ami igazán csak nagyon hosszú idő után alakul ki. Leginkább évszázadok alatt, de három-négy generáció mindenképpen kell hozzá. Ez nem pénzkérdés, legfőképpen nem elhatározás dolga - és nem is érdeme annak, aki ilyen körülmények közé született, ha egyáltalán érdem, akkor mindenkié, az összes felmenőé, aki tett valamit az emberré válás érdekében.
A két csúti tróger lehetne akár sajnálatra méltó is, amiért úgyszólván semmit nem tudnak értékelni abból, amit bitorolnak a rablott pénzből, ha lehetne sajnálni hüllőagyú, kegyetlen, ostoba és részvétlen bűnözőket. Drága magánrepülőgép és drága jacht, ezekből körülbelül ennyi jut el hozzájuk, ennyit képesek appercipiálni. Hogy drága. Esetleg, hogy a repülő gyors, a jacht meg kényelmes, és körbe' víz van meg süt a nap.
Nem tudom, a saját példám elegendő-e, hogy világos legyen, miről beszélek. Hozok ide kis élettant meg lélektant, úgy talán alaposabb lesz:...

ITT OLVASHATÓ