Szerző: D. KOVÁCS ILDIKÓ
2018.09.20.
Bár a magyarok többsége még hisz abban, hogy demokráciában a legjobb élni, a magyar politikai életet illetően mély apátiába süllyedtek. Az emberek fele szerint demokratikus eszközökkel már nem lehet leváltani a Fideszt.
A választók tudják, hogy a magyar demokrácia beteg, és nem hiszik, hogy ezen demokratikus választással lehet segíteni
– röviden így lehetne összefoglalni annak a csütörtökön megjelenő kutatásnak a tanulságait, amelyet a Policy Solutions és a Friedrich Ebert Stiftung készített. A cél az volt, hogy feltárják, a sorozatban harmadik kétharmados Fidesz-KDNP-s parlamenti többséggel induló ciklusban miként vélekednek a választók a magyar demokrácia minőségéről. Az eredmény lesújtó.
Szabadság, egyenlőség, választás
A kutatás bevezetéseként arra kérték a résztvevőket, hogy mondjanak három szót vagy kifejezést arról, mit jelent számukra a demokrácia. A válaszokból kiderült, hogy
a magyarok demokrácia alatt elsősorban a politikai szabadságjogokat értik: a szabadságot, az egyenlőséget és a választásokat.
A válaszok 17 százaléka valamilyen módon a szólásszabadságra vonatkozott, de sokszor említették a sajtószabadságot is. Fontosnak tartják azt is, hogy a demokráciákban a hatalom forrása a nép, a jóléttel és a biztonsággal kapcsolatos asszociációk csak ezután következnek.
A magyar társadalom több mint fele (56 százalék) gondolja úgy, hogy a demokrácia a legjobb politikai rendszer.
Minden tizedik magyar szerint bizonyos körülmények között egy diktatúra jobb, mint a demokrácia, de a lakosság több mint negyede (27 százaléka) szerint teljesen mindegy, hogy milyen politikai rendszerben élünk.
A demokratikus elkötelezettség az MSZP és a DK szavazóinál a legerősebb, de átlagon felüli a kormánypártok és az LMP szavazói körében is. Nem meglepő módon a bizonytalanok vannak a legrosszabb véleménnyel a demokráciáról...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.