A BMW-NEK NAGYON MEGÉRI A DEBRECENI GYÁR, MAGYARORSZÁGNAK MÁR KEVÉSBÉ

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2018.09.04.

Nagy csinnadrattával jelentették be nemrég, hogy a BMW egymilliárd euróból Debrecenben épít új gyárat. Ezzel az új egységgel a Mercedes kecskeméti, az Audi győri és az (immár francia tulajdonba került) Opel szentgotthárdi üzeme után a negyedik nagy német autógyártó is megveti nálunk a lábát.

Az első hírekkel ellentétben most úgy tűnik, nem a magas aranykorona értékű Kismacs környéki termőföldeken, hanem a déli ipari parkban a szintén a német ipart erősítő Continental és Krones AG telepe mellett épülhet fel az új gyáregység. Legalábbis erre engednek következtetni a környéken zajló, egyelőre üres négyszáz hektáros – BMW gyár méretű – telket kiszolgáló infrastrukturális fejlesztések, melyeket egyébként a helyszín finanszírozása mellett szintén Debrecen önkormányzata fizet egy erre a célra felvett 44 milliárd forintos hitelből, az állam pedig – ahogy az ilyenkor lenni szokott – Gulyás Gergely kancelláriaminiszter elmondása alapján több, mint tízmilliárd – a tyúkbélből jóslás mai állása szerint 19,4 milliárd – forinttal támogatja a beruházást. Ezért az óriási befektetésért cserébe a BMW 1000 új munkahelyet kínál majd a magyar munkavállalóknak.
Itt álljunk meg egy pillanatra, és tisztázzuk a helyzetet.

A kapitalista rendszerben, amiben élünk, az olyan cégek, mint a BMW, befektetéseikkel létrehozzák termelőeszközeiket, melyeket a társadalom azon tagjai működtetnek, akik nem rendelkeznek ilyenek felett (munkásosztály). Ezen munkát a termelőegységek tulajdonosa (tőkésosztály) alacsonyabb összeggel honorálja, mint a megtermelt áru piaci ellenértéke. Az így nála maradó részt újabb termelőeszközök csatasorba állítására tudja fordítani, magyarán a tőke tőkét fial (vagy fogyasztási cikkeket, pl. kastélyokat, jachtokat és limuzinokat tud belőle vásárolni, ha kivonja a termelésből).

A kapitalizmus egyik alaptézise a tőke, a munkaerő és az információ szabad áramlása. Az Európai Unióban (és egyébként többé-kevésbé globálisan is) ebből a tőke szabad áramlása valósul meg, a belső vámmentesség miatt megspékelve a szabad árumozgással. Ez azt jelenti, hogy az EU centrumországaiban (pl. Németország, Franciaország) koncentrálódó tőkéből a multinacionális vállalatok szabadon tudnak befektetni a perifériaországokban (az EU keleti és déli karéja), a megtermelt árut pedig szabadon utaztathatják az Unió területén.

Habár az EU-ban elvileg adott a munkaerő szabad áramlásának lehetősége, ezzel csupán kevesen tudnak élni. Az Eurostat adatai szerint az EU-ban a legmobilisabbnak bizonyuló 20-34 éves lakosság körében az alacsony és közepes szinten képzettek – tehát a magasan képzettekhez képest eleve kiszolgáltatottabb helyzetben levők – húsz százaléka hajlandó belföldön, tíz százaléka az Unión belül lakhelyet változtatni munkaszerzés céljából; az idősebb korosztályok körében pedig még kisebb erre a hajlandóság.

Ennek kulturális és társadalmi okai vannak: az ember számára megterhelő új nyelveket megtanulni, új közösségekbe és idegen kultúrákba beilleszkedni, maga mögött hagyni a családját, barátait, az ismert közeget, melyben korábban élt – és minél többet élt, annál nehezebb.

Magyarországon és a perifériaországokban a munkaerő jóval olcsóbb, mint a centrumországokban – Németországban például átlagosan óránként három és félszer annyiba kerül egy munkást foglalkoztatni, mint nálunk...

ITT OLVASHATÓ