Szerző: Határátkelő
2018.08.22.
Olyat már láttam én is, hogy egy válás után az egyik fél a gyerekkel külföldre akart költözni, ám a másik fél (ebben az esetben az apa) nem egyezett bele, mondván, akkor a fia gyakorlatilag nélküle nőne fel.
Nagyon nehéz eldönteni ilyenkor, hogy kinek van igaza (alighanem a maga szempontjából mindenkinek), és ez a fenti eset meg is oldódott. Konkrétan a sors oldotta meg, mert kútba esett a külföldi lehetőség, így mindenki maradt Magyarországon.
Ám van ennek a történetnek egy fordított változata, méghozzá az, amikor egy határátkelő kapcsolata megy tönkre helyi partnerével, és költözne vissza szülőhazájába a gyerek(ek)kel, ám ebbe a másik fél nem akar beleegyezni. Ilyenkor mi a helyzet?
Elmesélek nektek egy konkrét (ámbár nem magyar) történetet. A helyszín Portugália, a főszereplő egy portugál férfi, annak ír partnere és két kisgyerek (a kisebbik 1, a nagyobbik 4 éves).
Az ír nő, aki nem árulta el nevét az Irish Timesnak írt levelében (itt olvasható eredetiben), elmesélte, hogy 10 éve él külföldön, két gyereke van portugál partnerével (akivel egyébként nem házasodott össze).
Csapdában
„Boldog voltam itt egészen a gyerekek érkezéséig. Azóta viszont elég nehéznek érezném itt felnevelni őket, elsősorban a nyelvi és a kulturális különbségek miatt. Kicsit a nagymamájukra vagyok utalva.
A négyéves sok munkát ad, nagyon aktív és nagyon erős személyiség – kész szerencse, hogy elég jól sikerült beilleszkednie az iskolába. (Értelemszerűen ez inkább a magyar óvodára hasonlító iskolai előkészítő, mint a magyar fogalmaink szerinti iskola – HÁ)
Jelenleg elég jól szedegeti fel az angol nyelvet is, csak tőlem tanulva. Vissza szeretnék költözni Írországba, de az apjuk hallani sem akar róla. Még csak beszélni sem akar erről.
Az apjuk nem beszél túl jól angolul, és tíz éve ugyanannál a cégnél dolgozik ügyvédként. Úgy érzem, csapdába estem. Nem gondolom, hogy a gyermekeimre túl nagy jövő várna itt.
Ami az időjárást illeti, az ősz és a tél nagyszerű, különösen a gyerekeknek, de minden más elég szenvedős, még akkor is, ha évek óta itt élsz. A kertesház például luxusnak számít.
Az álmom az, hogy a gyerekeim angolszász oktatásban részesüljenek, de itt az is nagyon drága. Nem csak az iskoláról van szó, hanem arról is, hogy a gyerekeim elveszítik a kultúrám, a családom kultúráját. És ez szomorú.
Talán évente kétszer tudok hazamenni. Induljak el egyedül és nézzem meg, hogyan működik a dolog egy ideig? De hogyan hatna ez a gyermekeimre? Úgy érzem, mindent eltoltam.”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.