SEMMI "KOMMUNISTA" - AKI KOMMUNISTÁZIK, AZZAL KÁR VITATKOZNI. INKÁBB RÓLA KELL

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: LÉVAI JÚLIA
2018.08.20.

Ha a rendszerváltás idején sikerült volna tisztázni a „kommunista” és a „bolsevik” közti különbséget, akkor már arról is lenne társadalmi közmegegyezés, hogy az előző rendszer semmiképp sem volt kommunista. A kommunizmus, mint politikai filozófia, a totális egyenlőség és igazságosság utópiája, amit a legkevésbé láttunk megvalósulni. Ugyanakkor ez az eszme a maga osztályharc-elméletével és revansizmusával hatalmi berendezkedésként nem véletlenül futott bele ugyanabba a totalitarizmusba, amelyet ellenpárja, az egyenlőtlenség-elvű fasizmus nála is tisztábban alkalmazott. A kommunizmus uralmi rendszerként kezdetben kifejezetten, később mérsékeltebben a bolsevizmust képviselte: mindent az ideológiai alapon válogatott élcsapat tagjai vezéreltek, a kommunista célként kitűzött egyenlőségről tehát már csak ezért sem lehetett beszélni. Ha tehát mindez tisztázott lenne, és a köznyelvben sem a „kommunista” szót használnák a „bolsevik” szó helyett, akkor ma senkinek nem jutna eszébe kommunistázni.

Egyszersmind az is nyilvánvaló lenne, hogy a mai garnitúra a fasizmusa mellett úgy bolsevik, ahogy van, hiszen ugyanolyan dogmatikus, egyhitrendszerű, vezérelvű és egypárti, mint a Rákosi-rendszer, amelyet követve az elvek helyébe ugyanúgy az érzelmi viszonyulásokat és a feltétlen azonosulásokat állítja oda, permanens politikai izgalmat tart fenn és önmagát egy még soha nem volt, új rend katonáinak állítja be. Emellett nemcsak a gazdaságban, hanem a kultúrában és a hitélet terén is ugyanúgy a központosított hatalmi hierarchia logikáját, az egyágúságot igyekszik ráerőltetni a társadalomra. Az „aki győzött, az mindent visz” eszmeiségét.

A két fogalom alapvető különbségét azonban nem sikerült egyértelművé tenni, ezért ma az az abszurd helyzet állt elő, hogy kifejezett bolsevisták (fideszesek) kommunistáznak. Fokozza a helyzet abszurditását, hogy ezenközben a másik oldalról őket is kommunistázzák, hiszen ha egyszer a bolsevik szó nem jelent semmit a köztudatban, akkor mi a fenét használnának rájuk? További képtelenség, ahogyan ehhez érvként mindenki minden oldalról úttörő-, KISZ- és MDP ill. MSZMP párttagságokat vesz elő – félreértés ne essék: Orbánról ugyanúgy, mint Heller Ágnesről –, mintha ezek a tagságok minden esetben valóban fednék az érintettek pontos világnézetét, attitűdjét vagy politikai szándékait.

Márpedig nem fedik, mert hogy még továbbnehezedjenek a dolgok, a ma élők életét meghatározó Kádár-rendszerben a mozgalminak nevezett szervezetek csak formális szerveződések voltak. Hiszen ahol csak egyetlen legitim politikai-közéleti irányzat létezhet – a szocialista –, és ráadásul úgymond már az is hatalomra került és minden téren győzött, ott semmi értelme ezt társadalmi mozgalomként is megjeleníteni. Különösen igaz volt ez az ifjúsági szervezetekre nézve. Nagy bajban is voltak mindig pl. az úttörők, amikor meg kellett fogalmazniuk, hogy valójában mi is a társadalmi céljuk a már megvalósult(nak mondott, ám igen relatív) jólétben és egyenlőségben, és hogy végül is mitől többek ők a közönséges tanulóknál. Ha megnézzük az úttörők tizenkét pontját, abból napnál világosabban kiderül, hogy ők is csak ugyanazokat az erkölcsi alapelveket sorolhatták fel, amelyeket a világ összes erkölcsi rendszere is felsorol, élén a Tízparancsolattal. (Tanulj jól, teljesítsd a kötelességedet, óvd a természetet, tisztelt szüleidet és tanítóidat, légy igazságos és becsületes stb.) Ezért végül az úttörők kizárólag abban különböztek a nem úttörőktől, hogy szervezetten jártak kirándulni, és a nemzeti-politikai ünnepeken militáns keretek között vonultak fel, katonai dobpergésre. Ugyanez volt érvényes a KISZ-re is, amely szintén egy jól fejlett sóhivatallá vált a hetvenes-nyolcvanas évekre, miközben módja nyílt egyfajta kulturális progresszivitásra is. Ez azt jelentette, hogy a KISZ, mint szervezet, eljátszhatta, hogy bizonyos dolgokban szemben áll a Pártközpont merevebb kulturális koncepciójával, és például támogatja a popzenét. (Persze csak az úgymond „igényeset”, mintha az ő feladata lett volna meghatározni a zenék minőségét.) Mindenesetre ez azt jelentette, hogy a szervezet valódi hasznokat is fel tudott mutatni, hiszen ez a támogatói attitűdje ténylegesen oldotta a pártközpont által addig erősen felkorbácsolt fiatalellenességet. (A hetvenes évek elején a jampec-üldözéshez hasonló hisztéria uralta a közéletet, a beat és a hosszú haj divatja miatt: rendőrök vághattak bele ollóval az utcán a fiúk hajába vagy szakállába és az Ifjúsági Park vezetője szintén hatósági szerepben felügyelhette a belépők öltözékét. Ez a nyolcvanas évek közepére szinte teljesen eltűnt.) A középiskolások-egyetemisták számára tehát a KISZ-tagság egyszerűen az aktívabb jelenléttel volt azonos, és azzal a fajta modernitással, amely a szűkebb ízlésvilág megújulását jelentette. Na most akkor ugyan mit jelenthet Orbán lekiszesezése?

...

ITT OLVASHATÓ