ROMELTAKARÍTÁS. VISSZATEKINTÉS BUDAPEST 1944-45-ÖS OSTROMÁRA

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: EGRI-EIBEN ISTVÁN
2018.08.11.

Fővárosunk történelmi idők óta a kelet-nyugati tranzitutak metszéspontjában fekszik. Budapest, mint már a történelemben annyiszor, a második világháború utolsó szakaszában azért is vált elkeseredett küzdelem színterévé, mert ez a terület képezte Európa délkeleti részén a Keletről fenyegető invázió előtti utolsó természetes védővonalat. A német Wehrmachtnak 1944-45-ben a keleti fronton tevékenykedő összes páncélos hadosztályainak fele a magyarországi harcokban vett részt. Amikor 1945. januárjában megindult a nagy orosz támadás lerohanva Nyugat-Lengyelországot és a Birodalom keleti területeit, Magyarországon mit sem csökkent a Budapest felmentésére irányuló német ellentámadások ereje. Mindkét szembenálló fél tisztában volt a terület birtoklásának jelentőségével. A szovjet támadások hevességére jellemző, hogy amikor Budapesttől délre, Ercsinél harc közben átkeltek a Dunán, csak ebben az ütközetben annyi „Szovjetunió Hőse” kitüntetést osztottak ki, mint a többi magyarországi hadműveletben együttvéve.

A szovjeteknek sürgős volt a főváros elfoglalása, mert a Duna-hidak birtokában rövid idő alatt át tudtak volna kelni a folyón és mivel Nyugat-Magyarországon nem volt jelentősebb természetes vagy mesterséges védővonal, Ausztriát és Dél-Németországot 1944. végén néhány hét alatt megszállhatták volna. A történelem megint megismétlődött: a keletről érkező támadást a Nyugat előterében ismét Magyarország fogta fel. Ha Budapest nem áll ellen olyan sokáig, a kommunista befolyási övezet valahol München környékén ért volna véget. Veesenmayer nagykövet Hitler véleményét tolmácsolva a magyar vezetőknek 1944. végén kijelentette, hogy a német érdekek szempontjából nem számít, ha Budapest tízszer is elpusztul, ha ezzel Bécset védeni tudják. Már ezt megelőzően az új „nemzetvezető”, Szálasi Ferenc, aki képzettségét tekintve vezérkari tiszt volt, néhány kiválasztott újságíróval bizalmasan közölte, hogy a németek Budapest tartásával csak időt akarnak nyerni.

A város körüli ostromgyűrű 1944. december 25-én zárult be végleg nyugat felől is. A lakosokat gyakran egyik pillanatról a másikra érte el a háború. Szemtanúk visszaemlékeznek arra, hogy 24-én délután a Fogaskerekű Vasút Széchenyi hegyi végállomásán várakozók közé hirtelen géppisztolyos szovjet katonák vegyültek és a megrettent civilekkel együtt fogadták az érkező szerelvényt.

A körülzárt városban a polgári lakosság számára napról napra elviselhetetlenebbé váltak az életkörülmények. Mivel az élelmiszerraktárak jórészt a külső kerületekben voltak és azok hamar szovjet kézbe kerültek, rövid időn belül megoldhatatlanná vált a lakosság élelmezése. Tartalékok híján a katonai vezetés a csapatok ellátását is csak éppen hogy tudta biztosítani. A fővárost elfoglalni igyekvő mintegy 180.000 fős szovjet-román csapatösszevonással szemben egy kb. 79.000-es német-magyar csoportosítás igyekezett megszervezni az ellenállást. A védőknek mintegy fele magyar katonaság volt, akiknek egyre kevésbé fűlt a foguk a harchoz. Többségük tisztában volt azzal, hogy értelmetlen a küzdelem és csak a szenvedést hosszabbítják meg. Az ostrom alatt tízezres nagyságrendben „dekkoltak”, vagyis vonták ki magukat magyar katonák a harcból, sokan úgy, hogy hamis papírokkal fiktív katonai alakulatokat szerveztek, így bújtatva magukat és a hozzájuk csatlakozókat...

ITT OLVASHATÓ