PRÁGA ÉS AZ EMBERARCÚ SZOCIALIZMUS

NÉPSZAVA ONLINE / SZÉP SZÓ
Szerző: FRISS RÓBERT
2018.08.20.

Sokan leírták már, sem emberarcú kapitalizmus, sem emberarcú szocializmus nem létezik. Ami a kapitalizmust illeti a ma létező skandináv modell jóléti államai tagadják ezt. Az a csehszlovák kísérlet pedig, amely – elsőként – megteremthette volna az emberarcú szocializmus gyakorlatát, 
1968 augusztusában elbukott.

Eljött az idő, hogy Budapest húsboltjaiban húst árultak, és a nagyvilág nem győzött álmélkodni ezen a csodán – és nagyon emlékszem egy augusztusi napra ’68-ból, amikor kétségbeesetten rohangásztam Budapest addigra már befoltozott utcáin, izgatottan várva, hátha a Prágából jött hírek másokat is utcára szólítanak, tömegeket – csendes, üres utcákon tébláboltam késő estig, még a rendőr is csak a kocsmák csendjét őrizte. Még emlékszem jól a későbbi évek keserűségére és szégyenére, amikor a lengyelek ’56-ja oly kevés rokonszenvet szólaltatott meg a húsboltjaira büszke és kényes Magyarországon – pocsék érzés volt”. Csalog Zsolt 1997-ben elhunyt író, szociográfus, szociológus 1986-ban, az 1956 utáni magyar "sanda alkuk és hamis igazodások" tanulságával írta e sorokat.

Ötven éve, hogy 1968. augusztus 20-án a Varsói Szerződés tagállamai – köztük Magyarország – inváziót indítottak Csehszlovákia ellen, hogy felszámolják az Alexander Dubcek pártfőtitkár nevével fémjelzett prágai tavaszt, az "emberarcú szocializmus" kísérletét.

A valóság lehetőségei

Csalognak igaza is volt meg nem is. Mert voltak a magyar ellenzék sűrűsödését jelző, nemzetközi visszhangot keltő tiltakozások, mint például a filozófusok korculai nyilatkozata. A társadalom csendje viszont nem csak a húsboltok féltésének volt betudható, bár volt ok Prága kapcsán Moszkvától félteni az 1968. január 1-én életbe lépett magyar új gazdasági mechanizmust. Másrészt lefojtva bár, de élt még 1956 magyar tapasztalata. Amit Zdeněk Mlynář, a prágai tavasz egyik vezetőjének emlékei szerint Kádár János, az MSZMP KB első titkára tömör egyszerűséggel kérdezett meg Alexander Dubčektől három nappal a "testvéri segítségnyújtás" előtt, augusztus 17-én Komáromban, miközben a peronon búcsúzkodtak: "Mondja, Önök valóban nem tudják, kivel van dolguk?"

Kádár láthatta a párhuzamot az emberarcú szocializmus kísérlete és a magyar 1956 között. Felismerhette Nagy Imre és Dubček politikai rokonságát, és a testvéri országok kényszerközösségét is. Mint ahogyan láthatta Hruscsov desztalinizációs kísérletének bukását. (Nem véletlenül ragadt bele saját politikai élettapasztalatába, amikor 1985-ben nem ugrott Gorbacsov első szavára. Félt a szovjet nomenklatúrától, amely 1964-ben megpuccsolta a "túlságosan Sztálin-ellenes" Hruscsovot. S bár a leszámolás módszerei enyhültek, jött Leonyid Brezsnyev, a "pangásig" kegyelemből és szükségből uralkodó cár, akinek szürke jelentéktelenségében kiegyezhettek a pártbeli csoportosulások. A pártközeg egyensúlya és célja nem sokat változott: az nem a puha sztálintalanítás, hanem a sztálinizmus puha restaurációja volt.) Ugyancsak Mlynář idézi fel: Brezsnyev 1968 novemberében négyszemközt azt mondta Bohumil Simonnak, aki a CSKP delegációját vezette az októberi forradalom ünnepségein: "Maguk azt hitték, hogy ha a maguk kezében van a hatalom, akkor azt tehetnek, amit akarnak. De ez alapvető hiba! Én sem tehetem azt, amit tenni szeretnék... Mert ha én, akkor (1968 augusztusában – F. R..) a Politikai Bizottságban nem szavaztam volna meg a katonai beavatkozást, mi történt volna? Maga bizonyosan nem ülne most itt. De lehet, hogy én sem!" Ezek ugyanannak a Brezsnyevnek a szavai, akit fejvesztés terhe mellett maga Hruscsov bízott meg azzal, hogy 1956. november elsején Kádár és Münnich Ferenc a harcban álló Budapestről épségben megérkezzen Moszkvába, hogy a Nagy Imre-ellenkormány megalakulhasson...

ITT OLVASHATÓ