Szerző: MELLÁR TAMÁS
2018.08.17.
Az első a tudatlanságra, az információhiányra való építés. A Fidesz hosszú évek óta tudatosan építi propagandáját arra, hogy a magyar emberek többsége nem vagy csak nehezen tud eligazodni a politikai kérdésekben, ezért döntéseit érzelmi alapon hozza meg. A tájékozatlanságra alapozva könnyű félelmet kelteni, ellenséget kreálni (migránsok, Soros), majd gyűlöletet ébreszteni. Ezt követően pedig már csak azt kell bizonyítani, hogy a Fidesz olyan erős államot hozott létre, amely képes megvédeni őket mindenfajta külső támadástól. Sőt, még ennél többre is képes, azt is meg tudja tenni, hogy a magyar érdekeket bárhol a világon eredményesen képviselje.
Orbán jó érzékkel ismerte fel (az amúgy elég régi nacionalista receptet), hogy a nemzeti öntudat és büszkeség mennyire fontos. Erre alapozva olyan társadalmi csoportokat is meg tudott nyerni magának, amelyek gazdasági téren egyáltalán nem voltak nyertesei az elmúlt nyolc évnek. Sőt, még a korrupciót is el tudta ezen az alapon fogadtatni sokakkal, hiszen erős nemzeti vállalkozói rétegre van szükség ahhoz, hogy meg tudjuk védeni a magyar érdekeket a határon belül és kívül. Innen nézve nem számít, miként jön létre egyes oligarchák hatalmas vagyona, ha ők az erős Magyarország tartópillérei. Hiszen Mészárosék nem viszik ki a pénzt, hanem itthon fektetik be, vásárolják vissza a külföldiektől a baloldali kormányok által elkótyavetyélt állami vagyont.
A második fontos eleme a Fidesz-politikának a jövedelem-újraelosztási lánc kiépítése. Az elmúlt években egy olyan működési rend alakult ki a magyar gazdaságban, amelyben a közbeszerzések, állami megrendelések, EU-s források elosztása szigorú centralizált, a politikai vezetés (gyakran a legfelső vezető) ellenőrzése mellett zajlanak. (Ezért kellett mindenütt centralizálni és újra államosítani, elvenni az önkormányzatoktól az iskolákat és kórházakat is.) Több ezer milliárd forint újraelosztása zajlik, jól szervezetten, az erre kiépített államapparátusi rendszeren keresztül. Látni kell azonban azt is, hogy itt nem csak arról van szó, hogy a vezetés leszedi a 20 vagy akár több százalékos sápot, hanem arról, hogy az egész folyamatban részt vevők is hierarchikus (hűbéri) láncba vannak rendezve. Aki megnyeri a közbeszerzést, a megrendelést vagy az EU-s forrást, az továbbosztja a munkát és a forrást egy alacsonyabb szintre (persze némi sáp levétele mellett), majd azután ő is továbbad bizonyos részfeladatokat még alacsonyabb beszállítói szintre. Általában 4-5 egymás alá rendelt szintre bomlik le a teljesítési folyamat. Egyébként ezt támasztja alá az is, hogy a projektek rendre két és fél–háromszorosába kerülnek az indokolt megvalósítási költséghez képest. Mivel minden szinten 20 százalékot vesznek le, ezért az alapösszeg mindig 1,2-vel szorzódik, és 1,2 az ötödik hatványon az közelítőleg 2,5, vagyis az indokolt összeg két és félszerese.
A kivitelezési lánc kialakítása azt jelenti, hogy elég széles gazdasági érdekkör jött létre, amely a Fidesz-kormány által működtetett újraelosztási mechanizmustól függ. Ők pontosan megértették azt, hogy létük nem a piaci viszonyoktól függ, hanem az osztó hatalomhoz való viszonyuk alapján határozódik meg. Ennek megfelelően aztán a választási kampány során ezek a vállalkozók, alvállalkozók és foglalkoztatottjaik a saját jól felfogott anyagi érdekeiktől vezérelve szavaztak a Fideszre, és agitáltak Orbánék mellett. Az újraelosztási láncban közvetlenül vagy közvetve résztvevők száma nem elhanyagolható, több százezerre tehető.
Az Orbán–kormány következetesen akadályozta az önálló gazdasági egzisztenciák kialakulását, olyan vállalkozások létrejöttét, amelyek sikereiket a belföldi vagy a külföldi piacokon elért versenyképességüknek köszönhetik. Ezeket a cégeket megpróbálták felvásárolni, és/vagy ellehetetleníteni hatósági ellenőrzések és hatalmas bírságok kivetésével. Még a külföldi tulajdontöbbségű vállalkozásokat is igyekeztek magukhoz láncolni támogatásokkal, személyre szabott kedvezmények adásával (gondoljunk csak a stratégiai partnerség intézményére). Így aztán egyre inkább érvényesül az a szabály, hogy az a vállalkozó, aki nem áll be a nemzeti együttműködés rendszerébe, nem tud létezni. A renitenskedő Spéder és Simicska igen gyorsan elveszítette a gazdasági vagyonát, a kegyvesztettség után.
A harmadik tényező pedig a centralizált államapparátusi kiépítése folytán kialakított egzisztenciális függőség. Az önkormányzatiság meggyengítésével olyan hatalmi lánc alakult ki, amely a legfelső politikai vezetéstől egészen a helyi önkormányzatig nyúlik formálisan vagy informálisan. Azon embereknek, akik nem elég mobilak, nincs piacképes szakképzettségük, nem tudnak idegen nyelveket, csak az az egyetlen esélyük, hogy az önkormányzati cégeknél, közintézményeknél dolgozzanak, vagy közmunkások legyenek. De bárhol vannak is, mindenütt a központi hatalom ellenőrzi őket, és az elmúlt évek tapasztalatai alapján jól megtanulták, hogy szegényes egzisztenciájuk megőrzése érdekében teljes és feltétel nélküli lojalitással tartoznak. Az anyagi ellehetetlenüléstől való félelem pedig felülír mindenféle ideológiát, vagy a jövőre vonatkozó színes ígéreteket, a politikusi rokon- és ellenszenvek mérlegelését.
A Fidesz még azokra is gondol, akik ezen a kormányzati–önkormányzati hatókörön is kívül vannak, mert sehol sem dolgoznak, vagy nyugdíjasok. Őket közvetlenül a választások előtt próbálta megvásárolni: élelmiszercsomagok, Erzsébet-utalványok osztogatásával, a szavazatért pénzt mechanizmus alkalmazásával.
Ha így áll a helyzet, akkor itt nem sokra megyünk az új ideológiák kitalálásával vagy új párt gründolásával, széles körű összefogással, az új szuperpolitikus (a magyar Macron) megjelenésével. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne dolga az ellenzéknek. Például el kellene végre kezdeni a terepmunkát, elmenni az apró falvakba, meghallgatni az emberek panaszait, kis közösségeket építeni, felvállalni az érdekeik képviseletét, kialakítani az új tájékoztatási és kommunikációs csatornákat stb. De mindezektől az ellenzéki akcióktól nem várhatjuk, hogy meg fog dőlni a Fidesz-hatalom, legfeljebb csak felgyorsíthatja a lebomlását, illetve felkészítheti az ellenzéket az összeomlás utáni politikai helyzet kezelésére.
Meddig fog még fennmaradni a Fidesz–hatalom? – ez talán ma a legizgalmasabb kérdés. A választ senki sem tudja, de mindenki mond róla valamit. A miniszterelnök válasza, hogy még legalább 12 évig, az elkeseredett állampolgárok szerint még 20–30 évig, az optimista ellenzéki politikusok szerint a következő választásokig. Amennyiben érvényes az előbbiekben adott rövid elemzés, akkor ebből következően addig tart majd az orbáni hatalom, ameddig ez a három mechanizmus zavartalanul működni tud. Nyilván az első mechanizmus megszűnésére nemigen várhatunk, mert a magyar társadalom értékrendje és attitűdje nem változik meg gyorsan: a tudatlanság, a félelem és a nacionalizmus még sokáig velünk marad, és ezekre mindig lehet ideológiát építeni, még akkor is, ha ez szerfelett káros a nemzet jövője szempontjából...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.