NAHÁT, EZ EGY KÓRHÁZ, ÉS MOSOLYOGNAK RÁM!

ABCÚG
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2018.08.31.

Nemcsak pénzkérdés, hogy a magyar egészségügy Európa legrosszabbjai között van. A betegek elégedettsége sokszor nem is a tárgyi felszereltségen vagy a várakozási időn múlik, hanem azon, hogy milyen személyes bánásmódot kapnak. Ha a beteg nem érzi, hogy csak púp a kórház hátán, hanem mosolyognak rá, és még néhány biztató szót is kap, az a nehézségeket is elfeledteti. Ahol ez jobban működik, ott komolyan veszik a betegek véleményét, és az orvosok is rosszul járnak, ha panasz érkezik rájuk. 

“Soha korábban nem voltam mentőautóban, pláne nem külföldön. Minden adott volt ahhoz, hogy roppant kiszolgáltatottnak érezzem magam: egy darab merülő mobiltelefonnal, fürdőruhában és papucsban vittek kettőnket egy városba, aminek még a nevét sem hallottam sohasem, és ahol egy napot töltöttünk el. Mégsem éreztem magam kiszolgáltatottnak, mégpedig azért, mert mindenki mindent megtett, hogy ne így legyen, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mikor és miért mi történik”.

Így kezdődik az a beszámoló, amely néhány hete jelent meg a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) blogján. A cikkben a szervezet szakmai igazgatója, Szabó Máté Dániel mondta el, milyen élményeket szerzett olaszországi nyaralása során, amikor egy baleset miatt kórházba kellett mennie. Legnagyobb meglepetésére csupa olyan dolog történt vele, amit itthon nehezen tudna elképzelni: a személyzet felvilágosította a jogairól, nyitottak voltak a kérdéseire, türelmesek voltak vele, és egyszer sem oktatták ki, vagy szóltak be neki.

Kíváncsiak voltunk, hogy mások milyen tapasztalatokat szereztek nyugat-európai vagy amerikai utazásaik során, ezért beszéltünk néhány emberrel, akik kapcsolatba kerültek már egy másik ország egészségügyi rendszerével. Kiderült, hogy a beteg elégedettsége sokszor egyáltalán nem pénzben mérhető dolgokon múlik. Sokkal inkább azon, hogy kap-e valakitől néhány biztató szót, és érzi-e, hogy tényleg segíteni akarnak rajta...

ITT OLVASHATÓ