- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2018.08.04.
Gizus néni korán kelt. Még nem éget a nap. Magához vette kis szütyőjét, üvegben vizet, és elindult a boltba. Bottal botorkált az utcán. Nem nézett senkire, gyötörte a találkozás. Napok óta az járt a fejében, mit mondjon a boltosnak. Felállította a haditervet, bár görcsölt a gyomra. Remegett kezében a bot. Sóhajtott: gyerünk, Gizus, meg kell tenned!
Álmoskásan, csendben vásárolt mindenki. Nem voltak sokan. Gizus néni beletett a kosarába egy liter tejet, fél kiló kenyeret, kettő darab citromot, egy csomag margarint. Utóbbi olcsóbb, mint az olaj, spórol vele. A sajtot csak nézegette. Ha jól számolt – márpedig Gizus néni mindig jól számol -, akkor arra már nem futotta kevéske pénzéből. Most sem. Jól ismerte az üzlet vezetőjét, de nagyon izgult, amikor megszólította...
– Kedves Gyula, a szomszédom kiszámolta, jövőre körülbelül kétezer forint nyugdíjemelést kapok. Ebből az évből még öt hónap van hátra. Mit szólna, ha megkérném, ezt a plusz összeget elosztaná öt részre, és abból adna havonta sajtot. Jövőre kifizetném a sajt adósságomat. Nem őrültem meg, kedves Gyula, csak élek-halok a sajtért, jó nekem a legolcsóbb is, olyan boldog lennék, ha ehetnék. Például vacsorára. Tudom, három gyermeket nevel, és a maga munkájáért sem milliókat fizetnek, sőt, ki kell bírnia az ilyen vénségek, mint én, hülyeségeit. Megette a fene ezt a világot, nem kellett volna éjjel-nappal dolgoznom. Minek? Hát megérte? Egyedül maradtam, senkim nincsen.
Csönd lett. A boltos számolt, majd az idős asszonyhoz fordulva mondta, ebből a pénzből körülbelül harminc deka sajtot tudna adni, mit kezdene vele egy egész hónapon át. Csak szájízesítőnek lenne jó. Nem tudta lebeszélni vásárlóját a fiatalember. Megegyeztek. Gizus néni papírt akart írni az adósságról. Gyula nem engedte. Elővett egy kockás füzetet, kérte az asszony nevét. Beleírta. Gizus néni annyit látott, hogy az ő neve a lap aljára, a fölötte sorakozók alá került. Már nyitotta a bejárati ajtót, amikor megkérdezte, ha ő közben meghal, mi lesz? Gyula mosolyogva mondta, az nem fordulhat elő, tessék még sokáig élni, hadd fogyjon a sajt. Az idős asszony az utcán belenyúlt a zsebébe, előkotorta a zsebkendőjét. Sírt.
Utoljára a nagypapámtól hallottam hasonló történetet. Amikor hazaért Himesházára az orosz frontról, a nagymamám hatalmas sült kenyérrel ajándékozta meg, hozzá két kis darab hurkát adott. Mennyei vacsora volt. Szegénykém, annyira jóllakott, hogy nem sokkal később minden kijött belőle. Két napig aludt, fel sem kelt az ágyból. Akkor a mama elárulta, hogy lisztet a picike boltból hozott hitelbe, a hurkát szemes kukoricáért cserélte el egy falubelivel. A kereskedő abból élt, hogy bekocsizott Pécsre a piacra, vitte amit össze tudott gyűjtögetni a faluban, és becserélte élelmiszerre. Onnan éltek hónapokig a nagyszüleim is. Megbízhatóan fizettek. A nagyapám soha nem kért szeszes italt a kereskedőtől, mindig azt mondta, tróger ember lenne, ha elinná a kenyeret a falu gyerekei elől. Abból legyen sok. Arra kell a figyelem. A boltos saját apró haszna mellett mindenkit azzal nyugtatott: – Ne sírjatok, lesz itt még szép világ!
Hetven évnél is több eltelt már. Gizus néninek is az életéből. Béke van. Szép világ. Nagypapa, te mit mondanál most?
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.