NAGY IMRÉNEK MENNIE KELL, HORTHY MEG JÖHET?

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2018.08.29.

2018-ban, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nem hiszem, hogy bárkinek meglepetést okoz, hogy a történelmet saját kedve szerint hajlítgató kormány tud szintet lépni.

Hosszú utat jártunk ugyanis be, és nem volt nehéz kitalálni, hogy mi az irány. Kezdődött minden azzal, hogy lényegében beleírták (belevésték) az Alaptörvénybe Horthy Miklós felmentését azzal, hogy Magyarország 1944 tavaszán, a német megszálláskor elvesztette függetlenségét, amit csak a rendszerváltáskor, 1990 tavaszán nyert vissza – a kényelmes megfogalmazás így egy csapásra eltüntette a kormányzó felelősségét a II. világháború és az azt megelőző időszak tetteiért (ennek egyébként legszemléletesebb példája maga a Megszállási emlékmű, ami egy az egyben hárít bármiféle magyar felelősséget).

Aztán folytatódott az ideológiai gyorstalpaló az utcanevek dühödt átírásával (amihez képesek voltak letarolni a Földrajzinév-bizottságot is, ha kellett), hogy Wass Albert, Tormay Cécile és Klebelsberg Kuno újra szem előtt legyen. Ennél jóval nyíltabb hadüzenet volt a történelem ellen a VERITAS Történetkutató Intézet létrehozása, ami nem kisebb feladatra vállalkozott, mint 150 év teljes („hiteles, torzításmentes”) újraértelmezésére.

Majd a tankönyvpiac központosításával beköszöntött az államilag irányított tartalomgyártás – minek köszönhetően a 10. osztályos tanulóknak szóló történelem tankönyv hibáit a szakértők 48 oldalon(!) keresztül sorolták, de legalább ideológiailag már „rendben van”. És akkor arról már nem is érdemes beszélni, hogy az állami iskolákat szépen beterelték a sosem zökkenőmentesen működő intézménybe, amely Klebelsberg Kunóról, a Horthy-kor művelődéspolitikusáról kapta nevét. Aztán ott volt a békebeli, boldog Horthy-korszak szimbólumának, az Aranyvonatnak az újjáépítési terve (potom 78 millióért).

És még megannyi kisebb-nagyobb gesztus, amely mind azt mutatta, hogy szellemi-ideológiai síkon a kormány igyekszik zárójelbe tenni 70 év történelmét, és visszakanyarodni 1944 elé, mintha az azóta eltelt idő meg sem történt volna.

A folyamat tetőpontja minden bizonnyal a Fidesz emlékezetpolitikájának ars poeticája, a nemzet főterének, a Kossuth térnek az átépítése volt, ami nyíltan az 1944 előtti állapotok visszaállításáról mesélt.

Tavaly aztán Orbán Viktor leterítette a kártyáit, amikor az 1920-as évekről úgy beszélt, mint egy korszakról, amikor

olyan „kivételes államférfiak” szolgálták és vezették a nemzetet, mint Bethlen István, Horthy Miklós vagy Klebelsberg Kuno.

Horthy nevének említését mindaddig kínosan kerülték, még az egyre szaporodó Horthy-szoboravatásokon is csak elvétve jelentek meg fideszes politikusok.

Ám úgy tűnik, ez a fajta szemérmesség mára végleg lekopott...

ITT OLVASHATÓ