Szerző: BOD PÉTER
2018.08.05.
Ha egy 2017-ben készült közvélemény-kutatásban a megkérdezettek közül tízből négyen vélekednek úgy, hogy „a Kádár-kor a létezett/létező világok legjobbika”, akkor nem kétséges, hogy nagyon erős a korszak iránti nosztalgia. Nem mehetünk el szó nélkül a mellett – ez is köztudott –, hogy egy 1999-es felmérés szerint a 20. század legnépszerűbb magyar politikusának sokan Kádár Jánost gondolták. Bár népszerűsége az azóta eltelt években némileg kopott, a kivételes történelmi figurának járó elismerést nem lehet elvitatni a korszak névadójától. Ezekkel az alapvetésekkel kezdődik Majtényi György nemrég megjelent, Egy forint a krumplis lángos (A Kádár-kor társadalma) című kötete. A szerző saját bevallása szerint történelmi esszét írt, amely módot ad rá, hogy a kutatás szigorú szabályrendszerén lazítva, szabadabban nyúlhasson a tárgyalt időszak alapvetőnek tűnő kérdéseihez. A „Kádár-kornak természetesen nincsen rögzített jelentése a történelemben” – állapítja meg munkája végén a szerző, nem meglepő módon. Legalább két ok miatt fontos ez. Hiszen messze nem telt el annyi idő Kádár halála óta, hogy politikusi teljesítményének értékelésével közelíthetnénk a konszenzusos álláspont(ok)hoz. Ugyanakkor a történészi kérdésfeltevések módja is más, ha nem tekintjük evidensnek a korszakra vonatkozó értékeléseket.
A rendszerváltás referenciapontja
A korszak megértéséhez nem feltétlenül visz közelebb, ha elfogadjuk azt a Majtényi idézte kijelentést, hogy a Kádár-rendszer egyfajta értelmezésben a rendszerváltás referenciapontjának is tekinthető. Könnyen lehet, hogy ekkor valamit felül-, és valamit alulértékelünk. Ez még akkor is tévutakra vihet bennünket, ha nem tűnik alaptalannak két egymásra következő korszak (amúgy kézenfekvő) összehasonlítása. Messzire vezető, és bizonyára megválaszolhatatlan kérdés, hogy önmagukban vizsgálhatóak-e a történelmi korszakok, és az is, hogy az ilyen típusú megközelítéseknek van-e értelme.
A történész szemmel láthatóan nem rokonszenvezik Kádár Jánossal. Ez korábbi kötetéből, a Vezércselből (Kádár János mindennapjai) éppen úgy kiolvasható, mint a frissen megjelentből. A kutatónak persze ez nem is dolga, és a szakmán belül megtalálhatók azok, akik Majtényi Györgynél „megértőbben” közelítenek a néhai pártvezető alakjához. Az új kötet egyik fő kérdésköre a Kádár-kori diktatúra kollektív lélektanának megértésére irányul. Nem könnyű feladat.
Miközben az átlagember (aligha véletlenül) éles határvonalat húz a Rákosi- és a Kádár-rendszer közé, tipológiailag kézenfekvőnek látszik az a megállapítás, hogy a Rákosi-rendszerhez képest Kádáré sem politika-, sem társadalomtörténeti értelemben nem tekinthető újnak. Furcsának tűnhet, de a történészi értékelés szerint nem érinti a lényeget, hogy a hatalomgyakorlás módja sokkal kevésbé volt durva Kádár idején, mint az 1948 és 1956 közötti időszakban. Ez még akkor is igaz, ha tisztában vagyunk vele, hogy a 1956 novemberétől 1962-ig (más számítás szerint 1960-ig) a Kádár-féle hatalomgyakorlás nem sokban különbözött Rákosiétól. Álljon itt ehhez két adalék: a forradalom leverése után csaknem háromszáz embert végeztek ki, tízezrek kerültek börtönbe és internálótáborba. A fundamentumok azonban változatlanok maradtak. Így az egypártrendszer, a termelőeszközök állami tulajdona, a megszálló szovjet csapatok jelenléte, a valódi érdekképviselet hiánya, a politikai rendőrség tevékenysége, és mindezek következtében az autonóm középosztály létrejöttének megakadályozása...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.