2018. augusztus 5., vasárnap

MINDENHOL JÓ, DE LEGJOBB STOCKHOLM


HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.08.05.


Kirándulós vasárnap vár ránk, elugrunk a svéd fővárosba, utána elnézünk Moszkvába, majd egy egészen emlékezetes repülőút történetét olvashatjátok, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót.

Mindenhol jó, de a legjobb Stockholm – írja a Luxemb(o)urgból szeretettel blog szerzője, és olvasva a beszámolót akár még hajlamosak is lehetünk egyetérteni vele. Az mondjuk biztos, hogy szuper helynek tűnik.

„Ez a város valami fantasztikus! Annyi nézni- és csinálnivaló van benne (és a környékén), hogy simán két hetet is el lehet ott tölteni, ha az embernek van elég pénze. :D

Attól függően, hogy melyikünket kérdezitek, óriási szerencsénk / pechünk volt az időjárással - lehet tippelni, melyik narratíva melyikünké: a hőmérséklet mindennap 28-30 fok volt (kivéve talán az első nap, amikor csak 25), szó szerint szikrázó (és alliteráló) napsütés, sehol egy felhő.

A svédek pedig bekaphatják, olyan gyönyörűek lebarnulva, hogy csak na. Eleve olyan szép egyenletesen barnák, hogy én nem is értem, milyen szisztematikus kintléttel tudják ezt elérni - nyilván a rengeteg biciklizés nem árt.

De hogy nem égnek le egyáltalán... Na mindegy, szerencsére nekünk is elég jó színünk lett a hét végére, a kollégáim csodálkoztak is csütörtökön. :D (...)

Aznap nem csináltunk igazán programot, hanem „csak” besétáltunk Stockholmba - a szállásunk Solnában volt, 7 km-re az óvárostól, másfél órás gyaloglás hivatalosan, de mi kicsit nagy kerülővel mentünk, így volt vagy két óra, mire bejutottunk, plusz közben muszáj volt megállni ebédelni és kávézni. (...)

Az volt az eredeti tervünk, hogy biciklit bérelünk egy hétre és azzal közlekedünk majd. De a helyszínen kiderült, hogy a hétnapos, Stockholmban és környékén korlátlanul érvényes bérlet negyedannyiba (!) kerül, illetve addigra már az időjárás-előrejelzésen is látszott a kánikula (még az indulás előestéjén is 24-25 fokokat jelzett csak előre), úgyhogy végül nem bicikliztünk egyáltalán. (...)

Csütörtökön elmentünk a híres-nevezetes skanzenbe, amit minden útikönyv és -beszámoló az elsők között említ mint kötelező látnivalót. Nyitás után kettő perccel már hosszú sorok kígyóztak a bejáratnál, de nyilván ez minket nem tántorított el, és dafke végigálltuk. Érdemes volt. (...)

Pénteken a svéd királyi család rezidenciájához, a Drottningholm palotához hajóztunk. A palotába magába nem mentünk be, mert mindenki azt írta a neten - meg kívülről is így látszott -, hogy pont úgy néz ki, mint Versailles, Fertőd, Schönbrunn, stb., ha az ember egy ilyet látott, az összeset látta.

Úgyhogy a parkjában sétáltunk, igazából a hajózás volt az élmény. Ezután pedig... STRAND!!! Sajnos nem a tenger- hanem a tóparton csak, de baromi jólesett a vizet nem csak nézni végre, hanem benne is lenni.

Szombaton kirándulni mentünk a Tyresta Nemzeti Parkba. Ez volt az egyik legmelegebb nap, úgyhogy jó ötletnek tűnt annyi időt erdőben tölteni, amennyit csak lehet. (...)

Vasárnap nagy kalandban volt részünk: Angsö szigetére készültünk, ahol szintén egy nemzeti park van.”

Hogy ott mi történt, azt az eredeti bejegyzésben olvashatjátok el, ahol rengeteg fotót is találtok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.