2018. augusztus 3., péntek

MÉG LEHET TRÜKKÖZNI A CAFETERIÁBÓL? - KOMOLY PÉNZ ADHATÓ MÉG LAKÁSRA

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.08.03.


A következő évben a munkáltatók már nem vehetnek dolgozóiknak kedvezményesen utazási bérletet, de a hosszú múltra visszatekinthető lakástámogatás is megszűnik. Szakértő szerint érdemes lehet erre már az idén gondolni, és néhány kifizetést előrehozni.

Sokan bíztak abban, hogy a szokásos őszi adóváltozások során némiképp a cafeteriát érintő kemény változások is enyhülhetnek. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban nemrégiben véget vetett a reményeknek azzal, hogy kijelentette: a kormány véglegesnek tekinti a cafeteria új, már elfogadott szabályozását. A szakszervezet szerint kétmillió dolgozó bukik évente 90 ezer forintot.

A Fidesz-frakció nemrégiben közleményben hangsúlyozta, hogy a „cafeteria nem szűnik meg, és az összege sem változik”. Mint hozzátették: a pénzt Szép-kártyán továbbra is megkapják a munkavállalók. A SZÉP-kártya azonban nem segíthet azoknak, akiknek a munkáltatójuk eddig az utazási költségéhez járult hozzá, sőt a lakhatási támogatás sem pótolható így. (A cégek várható reakciójáról és a képviselőkre ezzel kapcsolatban vonatkozó különös szabályokról itt írtunk.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.