Szerző: GÁL MÁRIA
2018.08.18.
– A nemzeti ünnep általában a nemzeti egység jelképe minden nációnál. Nálunk viszont ez is az egyre látványosabban szembenállás, a kuruc-labanc harc megnyilvánulási lehetősége. Véleménye szerint minek köszönhetően jutottunk ide?
– Engem meglehetően aggaszt az az egyoldalúság, ahogyan alakul például Magyarország és a határon túli közösségek viszonya az utóbbi időben. Mert hát a magyar nemzet Kárpát-medencei jövője nemcsak attól függ, hogy a Magyarországon élő magyarok hogyan viszonyulnak egymáshoz, hanem attól is, hogy mit gondolnak a szomszédos országokban élő magyarokról. És úgy érzem, nem a nemzeti egységgel van baj ebben a pillanatban, hanem a sokféleséggel. Mi az idők folyamán mindig is megpróbáltunk befogadó nemzet lenni, ilyen volt a történelmünk, és miközben csodálatosan egységes a nyelvünk, a kultúránk, sokféle helyzettel kellett szembenéznünk Erdélyben, Délvidéken, Kárpátalján, Felvidéken és persze a mai Magyarország területén is. Nemcsak az elmúlt évszázadban, de hangsúlyozottan Trianon után. Azt gondolom, nekünk éppen ez az erősségünk – hogy egységesek is vagyunk és sokfélék is. És úgy látom, hogy ez a sokféleség, ez az értékpluralizmus kezd az utóbbi években eltűnni, nemcsak a magyarországi közéletből, hanem általában a kárpát-medencei magyar-magyar viszonyokból.
– Kezd eltűnni vagy a sokféleséghez való viszonyulás változott meg?
– Nyilvánvalóan azért kezd eltűnni, mert megváltozott a viszonyulás. Abban a pillanatban, amikor csak az egységet tekintik értéknek azok, akik erre befolyással lehetnek, és nem figyelnek oda, – például az erdélyi magyarok esetében az erdélyiségre, és sorolhatnám a többit – hogy a különbözőségek milyen fontos értékeket visznek be a közös magyar kultúrába, akkor ez persze, hogy kezdi elveszíteni a jelentőségét. Emögött nyilván politikai okok is vannak. Ma nincsen egy konszenzusos jövőkép arról, hogy mi lesz a Kárpát-medencei magyarsággal, vagyis milyen jövőt képzelünk magunknak, ami netán meg is valósítható. Valamikor voltak olyan nagyon fontos alapelvek, mint a szülőföldön való boldogulás, miszerint a romániai magyaroknak Erdélyben, a szlovákiaiaknak Felvidéken, kinek-kinek a maga szülőföldjén kell kialakítania egy olyan magyar közösségi életet, amely biztosítja a megmaradását, és hittünk abban, hogy egy határok nélküli közös Európai Unióban ez működtethető. Ehelyett egyre jobban felerősödik a térségben az a nemzetállami szemlélet, amely az utóbbi 100-150 évben már többször kudarcot vallott. Ezért fel kell tenni a kérdést, hogy egy ilyen nemzetállami jövőképben nekünk hol van a helyünk?
– Hogyan értékeli ön ezt az utóbbi időben egyre látványosabb Trianon reneszánszot? Pusztán az évforduló közeledtének köszönhető vagy valami másnak az eredménye? Ez kell most nekünk vagy valami más?
– A románok már ünneplik is a maguk évfordulóját, hiszen ők az impériumváltást nem Trianonhoz, hanem 1918 december elsejéhez, a Gyulafehérvári Román Nemzetgyűléshez kötik. Mindenki próbál valamilyen konklúziókat megfogalmazni ezzel az évfordulóval kapcsolatosan. Románia esetében már jól látható, hogy felszínes ünnepségsorozat lett, anélkül, hogy egyrészt zajlana egy román-magyar párbeszéd, amire elengedhetetlenül szükség lenne, másrészt, hogy megfogalmaztak volna bizonyos tanulságokat ezzel a száz évvel kapcsolatosan. És ez a magyar visszatekintésre is érvényes. Egyébként megjegyzem, számomra kissé groteszk, hogy épp a trianoni békeszerződés napjára tették Magyarországon a nemzeti összetartozás napját. Én ezt semmiképpen sem tudom másképpen szemlélni, mint valamiféle gyásznapot. Nyilván mindannyian így szemléljük, és ezt egy másfajta ünneppel elfedni nem lehet. De ez tulajdonképpen mellékes...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.